„Fehérben mentem el a fiam esküvőjére – nem gondoltam, hogy ebből baj lehet!

esküvő
PUBLIKÁLÁS: 2024. április 28. 16:30
Egy örömanya osztotta meg a történetét arról, hogy fehér ruhában jelent meg a fia esküvőjén. Noha a családban kisebb botrány tört ki, sokan úgy vélik, nem tett semmi rosszat.

Az esküvőre meghívott vendégek számára létezik egy örök szabály: fehéret viselni tilos, mivel ez a szín kizárólag a menyasszonyt illeti meg. Kissé bonyolultabb a helyzet annak az örömanyának az esetében, aki Redditen osztotta meg a történetét arról, hogyan ment el fehér ruhában a fia esküvőjére.

esküvő, menyasszony, vőlegény, házasság
Nem éppen hagyományos esküvője volt az ifjú párnak / Fotó: Unsplash.com

A 48 éves nő előzetesen megkérdezte a fiától, viselhet-e fehéret, mivel az ifjú pár egy bohém tengerparti esküvőre készült, a vendégeket pedig előzetesen arra kérték: kékben semmiképpen ne jelenjenek meg a nagy napon.

A menyem zöldeskék ruhában volt, a fiam babakék vászonban, a koszorúslányok és vőfélyek is hasonló színt viseltek. Az esküvői meghívón az szerepelt, a násznép kékben lesz, így azt kérték, senki ne viseljen kéket. Megkérdeztem a fiamat, hogy felvehetem-e azt a fehér ruhámat, ami az egyetlen bohém stílusú cuccom. Igent mondott – arról fogalmam sincs, hogy a menyemmel beszélt-e erről –, ezért abban mentem

számolt be az előzményekről az örömanya, aki magán az esküvőn nem kapott megjegyzéseket, de később megtudta, hogy suttogtak a háta mögött, a fogadáson pedig a menyasszony anyja egyenesen a szemére vetette, amiért fehérben jelent meg és ezzel magára vonta a figyelmet mialatt ő maga babakék ruhát viselt, amit kifejezetten kértek, hogy ne vegyen fel senki. A nő arra volt kíváncsi, vajon tényleg akkora hibát követett-e el.

A bejegyzésre érkezett válaszokban a legtöbb felhasználó biztosította arról a posztolót, nem ő hibázott, míg más úgy vélte, még előzetes engedélykéréssel sem lehet elejét venni annak, hogy a vendégek ítélkezzenek afelett, aki fehérben jelenik meg egy esküvőn írja a Mirror.

 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.