"Végre normális gyerekkora lehet" - megható videón, ahogy a szinte vak kislány egyévesen életében először látja a szüleit

színvakság
PUBLIKÁLÁS: 2024. március 31. 20:30
A kicsi végre egyedül tud enni és felismeri, ki és mi van körülötte.

Végre boldog napokat élhet meg annak az egyéves Caydan Ziembának a családja, akiknek gyermeke szülétését követően 12 hónappal láthatott először színeket. A kis Caydan ugyanis egy rendkívül ritka betegségben, akromatopsziában szenved, amely megnehezíti számára a látást. Szemei ugyanis nem képesek elkülöníteni a színeket és az árnyalatokat. Most azonban, egy különleges, piros-lencsés szemüvegnek köszönhetően Caydan jobban lát, mint valaha. Életében először a családját is "tisztán" láthatja. 

A pillanat, amikor Caydan végre életében először látott.

Igazán izgalmas pillanat volt számunkra és számára is. Úgy érzem, végre normális gyerekkora lehet mostantól, ami nagyon boldoggá tesz minket

- nyilatkozta a kicsi 31 éves édesanyja, Michelle Ziemba.

Caydannál három hónapos korában vették észre a szülei, hogy valami gond van a látásával, mivel olyan dolgokra sem reagált, amelyek szinte az orra előtt voltak. Egyeztettek a gyermekorvosukkal, aki azt tanácsolta nekik, menjenek el a csecsemővel a szemészetre, mivel úgy vélte, Cayden retináival lehet a probléma. Emiatt lehetett az is, hogy a pici egyszerűen nem tudott még a babaszobájában sem megnyugodni, mivel egyszerűen nem fogta fel a környezetét - írja a Metro.

ERG-tesztnek vetették alá, amely során különböző fényeket használnak, hogy lássák a retinaaktivítást. Ekkor derült ki, hogy Caydan színvak, vagyis csak fehérben és szürkében látja a világot. Szülei ezt követően a helyi szemésszel és kórházzal együtt azon dolgoztak, hogy a kislány megkaphassa azt a piros-lencsés szemüveget, amivel jobban kontrasztba kerülnének számára a színek, és amivel mindent láthat.

Nagyon érzelmes pillanat volt a számunkra. Amikor megkapta a szemüveget, olyan izgatott és boldog volt, magabiztosabb lett. Alapvetően is magabiztos volt, de most már jól érzi magát a környezetében, ami számunkra is megkönnyíti a helyzetet

 - részletezte Michelle.

Látható a változás. Ha az asztalnál ül és hallja azt, hogy nyílik az ajtó, amin belép valaki, akkor egyből tudja, ki az. Erre korábban nem volt képes

 - jegyezte meg a boldog anyuka.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.