Ahogyan a Bors már megírta, Szentkirályi Alexandrát javasolja a Fidesz-KDNP szövetség főpolgármester-jelöltjének a Fidesz budapesti választmánya egyhangú döntéssel - közölte a budapesti Fidesz a közösségi oldalán.
Láng Zsolt, a Fidesz budapesti elnöke szerint az elmúlt négy és fél évben
"Karácsony és Gyurcsány emberei csődbe vitték a fővárost, ezért Budapesten változás kell!"
Szentkirályi Alexandra vezetésével a város új lendületet kaphat és ismét fejlődésnek indulhat - olvasható a bejegyzésben.
- Megtiszteltetés volt több mint négy éven keresztül Magyarország kormányának szóvivője lenni. Dolgozni azért, hogy a magyar emberek a legnehezebb időkben is békében és biztonságban élhessenek. Hiszen az elmúlt években együtt jutottunk túl a koronavírus-járványon, majd a nyomában jövő gazdasági nehézségeken. De együtt mutattuk meg azt is, hogy egy háború árnyékában milyen a béke hangján szólni és segíteni az arra rászorulóknak.
A személyes és virtuális találkozók, a falu- és városlátogatások, fórumok, átadások, a humanitárius segítségnyújtás sokszor szívszorító pillanatai az elmúlt négy év fontos momentumai, egy csodálatos ország lenyomatai, emlékei.
Ez a gyönyörű és igen mozgalmas időszak számomra most véget ér, a kormányszóvivői munkát nem folytatom tovább.
A főpolgármester-jelöltség megtiszteltetés és feladat. Köszönöm a bizalmat, igyekszem minden tudásomat, megszerzett tapasztalatomat a város érdekében kamatoztatni, ugyanis hiszek abban, hogy Budapest többet érdemel! Hajrá, Magyarország! Hajrá, Budapest!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.