Több mint két éve történt, de ma is tisztán emlékszik arra az estére Perjési Tímea, amikor meglátta az azonosítatlan repülő tárgyakat Mezőfalva határában. A lovász nő gyerekkora óta állítja, hogy léteznek idegenek, egy „zöldikét” ugyanis szerinte a saját szemével látott, ám míg attól nem, a mezőn észlelt ufótól még most is borsódzik a háta.
A 40 éves feleség 2021-ben nyarán, Mezőfalva környékére ment ki szántani a kollégáival. Este 11 óra volt, épp hazamenni készültek már, amikor különös dologra lettek figyelmesek.
- Nagyjából nyolc fényes valamit láttunk meg tőlünk száz méterre, a nyárfák felett. Egymástól függetlenül mozogtak, felfele, lefele, oldalra, és félkör alakban is röpködtek, egymástól függetlenül – idézte fel a Borsnak Tímea.
Neki és társainak szinte leesett az álla – máig fogalmuk nincs, mit láthattak.
Néztük őket, teljesen le voltunk döbbenve, hogy mégis mi a fenék lehetnek. Próbáltuk kitalálni, hiszen mégiscsak a nagy b*dös puszta közepén voltunk. Fogalmunk sincs mind a mai napig! Ragyogtak, sugároztak. Traktor nem lehetett szerintünk, ahogy zseblámpa és helikopter sem. Az egész hangtalan volt
– hangsúlyozta lapunknak a lovas, aki elmesélte, hogy az ufót nagyjából húsz percig látták.
- Ahogy megláttuk őket, pont ugyanúgy el is tűntek, hangtalanul. Nagy hatással volt rám és most is jól emlékszem rá. Eléggé meg voltam ijedve – zárta történetét Tímea.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.