Szigorítás

Már meg is érkezett az első gyermekvédelmi szigorítás: pszichológiai alkalmassági vizsgálat lesz a gyermekotthonok vezetőinél

Bors

Létrehozva: 2024.03.01.

Mint ahogy azt Orbán Viktor miniszterelnök már bejelentette, a kormány több szigorítást hajt végre a gyermekvédelmi intézményekben, hogy soha többé ne essen bántódásuk a gyermekeknek sehol, így az intézmény falain belül sem.

Mostantól szigorú pszichológiai alkalmassági vizsgálat a gyermekvédelmi intézményvezetők, valamint helyetteseik kinevezésének és foglalkoztatásának feltétele – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán csütörtök este.

RÉTVÁRI Bence
Rétvári Bence fontos változásokat jelentett be a gyermekvédelemmel kapcsolatban Fotó: Kovács Tamás

Rétvári Bence azt írta: ahogyan azt Orbán Viktor miniszterelnök már bejelentette, a kormány több szigorítást hajt végre a gyermekvédelmi intézményekben, hogy soha többé ne essen bántódásuk a gyermekeknek sehol, így az intézmény falain belül sem. 

A szerdai kormányülést követően máris itt az első szigorítás

– közölte.

Az államtitkár ismertetése szerint teljes körű vezetési, személyi kompetenciákat, valamint szexuális devianciákat, függőségeket is vizsgálnak minden gyermekotthon vezetőjénél és helyettesénél.

Az erről szóló kormányrendelet hamarosan olvasható lesz a Magyar Közlönyben, és azonnal hatályba is lép, hogy a vizsgálatok minél hamarabb megkezdődhessenek. A vizsgálatokat nemcsak az új kinevezéseket megelőzően, hanem a jelenlegi intézményvezetők esetében is elrendelik – tudatta Rétvári Bence.

A pszichológiai alkalmassági vizsgálat a Pintér Sándor belügyminiszter által jóváhagyott szakmai protokoll alapján történik majd, és azt minden intézményvezető és -helyettes esetében kétévente ellenőrzik – tette hozzá.

Az államtitkár bejegyzésében közölte azt is, hogy a belügyminiszter meghatározza a gyermekvédelmi intézményvezetőktől elvárt vezetői kompetenciákat is, amelynek vizsgálata szintén része lesz a bevezetendő pszichológiai alkalmassági vizsgálatnak. Vizsgálják például az általános pszichés állapotot, az érzelmi-indulati kontrollt, a pszichés terhelhetőséget, a stressz-szel megküzdés képességét, a felelősségtudatot, a kóros függőségeket (például játékszenvedélyt, alkoholfüggőséget, drogfüggőséget), az öngyilkosságra való hajlamot és szexuális devianciákat is – sorolta.

Rétvári Bence arra is felhívta a figyelmet: ahogyan azt Orbán Viktor már bejelentette, minden gyermekotthonra kiterjedő vizsgálatot rendelt el, és készül a második gyermekvédelmi törvénycsomag is, valamint tovább szigorodnak a pedofil bűncselekményekre vonatkozó büntetési tételek.

Pedofiloknak nincs kegyelem, és nem lehet őket szabadlábra helyezni sem – hangsúlyozta az államtitkár.

Rétvári Bence arról is beszámolt, hogy a kormány a szerdai ülésén részjelentést hallgatott meg a bicskei gyermekotthon ügyéről. A gyermekeket molesztáló V. Jánost úgy nevezte ki a fővárosi önkormányzat a gyermekotthon igazgatójává, hogy tudhatták róla, "homoszexuális és szexuálisan aberrált" – írta bejegyzésében az államtitkár.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek