Képtelen volt segítséget hívni egy 49 éves nő, miután rendkívül súlyossá vált az egészségi állapota. Az esetre Homonnán került sor, még kedden: a tűzoltók végül az ablakon keresztül jutottak be a nőhöz, mivel a lakás biztonsági ajtaja zárva volt.
A hírek szerint a nővel már délben sem tudtak kapcsolatba lépni, miután nem vette át az ebédet az ételkihordótól. Délután a hozzátartozói sem voltak képesek kapcsolatba lépni vele, ezért értesítették a rendőrséget. Miután a rendőröknek sem nyitott ajtót, a helyszínre a tűzoltókat is riasztották, illetve, egy kulcskészítőt is odahívtak. Mivel a biztonsági ajtó zárva volt, utóbbi azt tanácsolta, hogy gyorsabb lenne, ha az ablakon át mennének be a lakásba.
Miután a tűzoltók behatoltak, odabent megtalálták a nőt: mint kiderült, rosszul lett és képtelen volt segítséget hívni. Azt nem tudni, hogy pontosan mennyi ideje várhatott magatehetetlenül a segítségre, de már csak onnantól, hogy nem vette át az ebédet, több óra telt el addig, mire a rendőrök és a tűzoltók a helyszínre értek.
A nőt a helyszíni elsősegélynyújtást követően kórházba szállították: azt, hogy pontosan mi történt vele, a kórház az ügy érzékenységére hivatkozva nem közölte - írja a Paraméter.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.