Úgy látszik, rendeződik a népszerű előadó kaotikus magánélete. Az biztos, hogy Varga Viktor egyre többet mutatkozik azzal a gyönyörű rúdtáncossal, akivel Balira is elutazott.
Nemrég még depressziójáról és többszörösen összetört szívéről beszélt az énekes, aki azt gondolja, nagyon nehéz annak a nőnek, aki vele akar lenni, mert nagyon nehéz vele, kevesen illeszkednek be különc életmódjába. Varga Viktor ennek ellenére mindig bízott benne, hogy lesz valaki, aki bele tud simulni mindennapjaiba.
Képtelen vagyok a kompromisszumokra, mert kialakult egy életstílusom, ami nagyon intenzív és rengeteg utazással jár. Olyan, mint egy kalóz élete, aki folyton úton van, de időnként kiköt valahol, így viszont elég nehéz egy párkapcsolatot fenntartani
Pedig sikerült már neki többször is, hosszabb kapcsolata volt Cynthia Dictatorral, majd négy évet volt együtt Zsembera Liliánával, akivel több műsorban is szerepeltek együtt. De tavaly több kibékülés után végleg szakítottak... Varga Viktort nagyon megviselte a szakítás, időre és egy hosszabb utazásra volt szüksége. Idén év elején elrepült Balira, ahol már egy másik nővel élt át elképesztő kalandokat. Dominikáról kiderült, hogy szintén táncos, aki már nyert is rúdtánc versenyt, az előadó pedig a múzsájának tartja.
Utazásuk után egy ideig nem voltak közös posztjaik, de most egyre többször mutatkoznak együtt. Múlt héten a Balatonnál jártak, tegnap pedig egy közös fellépésükről tett közzé Varga Viktor egy videót Insta sztoriban, ahol jól látszik, Dominika művészi rúdtánca.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.