Lincshangulat Kerepesen - drogos autóst üldöztek a városban - videóval

csoport
PUBLIKÁLÁS: 2024. március 19. 12:30
A településen rengeteg a probléma. Ilyen durva estre azonban még nem volt példa: a hajsza után néhány család még a rendőröknek is nekiment

A rendőrség speciális, mélységi megerősítő egysége, a MACTO csoport, teljesített szolgálatot Kerepesen, ahol közúti ellenőrzést végeztek. Amikor a rendőrök jelzésére egy autónak meg kellett volna megállni, a sofőr inkább gyorsított. A menekülő személyek nem voltak ismeretlenek a rendőrség előtt, sőt, rendszeresen kerülnek őrizetbe. Ráadásul jogosítványuk soha nem volt, mégis autót vezettek. A menekülés során egy kanyarban elveszítették az uralmat a jármű felett, egy villanyoszlopot letaroltak, a szerkezet ezután összedőlt. A rendőrök végül utolérték őket, és megkezdték az intézkedést. A sofőr a baleset után gyalogosan menekült, de a rendőrök hamarosan elfogták. A kerepesi, 25 éves férfi már több ügy miatt is a hatóságok látókörében volt.

Itt, a Gyár utca bejáratánál történt az eset. Fotó: Google Maps

Lincshangulat alakult ki

Az elfogás során az egyik gyanúsított a fejét beütötte a szélvédőbe. A balesetet követően, még az intézkedés folyamán, több tucat ember gyűlt össze a helyszínen, ahol kiabáltak és szitkozódtak, megpróbálva akadályozni a rendőri munkát. A helyszínen, a Gyár utcai közelében élő családtagok megpróbálták megakadályozni az intézkedést. Az eseményekről egy videófelvétel is készült. A helyzet hevében egy szolgálati kutya szájkosarába egy nő belekapott, aminek következtében a kutya megharapta egy másik nő alkarját, akit könnyű sérülésekkel szállítottak kórházba.

A rendőrkutya tette a dolgát. Fotó: facebook

Megtörtént az előállítás

A balesetben részes sofőr és 35 éves utasa szintén kórházi ellátásban részesült, majd a sofőrt őrizetbe vette a rendőrség. A rendőrségi vizsgálat elsődleges megállapítása szerint a rendőri fellépés szakszerű és arányos volt. A helyszínen készült videófelvételek alapján a rendőrök profi módon kezelték a konfliktusos helyzetet, annak ellenére, hogy személyes sértéseket és a lökdösődést is el kellett viselniük. A helyszínen két személyt előállítottak, és többek ellen garázdaság és rendzavarás miatt eljárás indult.

Van még tennivalóa településen Fotó: facebook

A polgárőrök segítették a rendőröket

Mint lapunk megtudta, a sofőr azon kívül, hogy jogosítvánnyal sosem rendelkezett, drog hatása alatt is állt. Ráadásul, az autón műszaki sem volt, ki volt vonva a forgalomból és egyébként is más tulajdonát képezte. A kidőlő villanyoszlop a környék utcáinak elektromos ellátását is meghiúsította, így a környéken nem volt áram. Mint megtudtuk, az életveszélyes módon közlekedő autóról a polgárőrök segítségével szereztek tudomást a rendőrök.

A polgárőrök segítették a rendőrök munkáját. Fotó: Új Kerepesi Polgárőrség

Folyamatosan kapcsolatban vagyunk a rendőrökkel, akik azonnal reagáltak a jelzésünkre. Mi azt tapasztaltuk, hogy az említett autó életveszélyes módon közlekedik. Ezután akarták lekapcsolni a rendőrök, akiknek nem állt meg. Ekkor kezdődött az hajsza. Az autós üldözés szirénával folyt, majd az egyik kanyart nem tudták bevenni, így a Gyár utca bejáratánál sodródtak ki a menekülők. A házakból egyből odarohant a rokonság és akadályozták a rendőri intézkedést. A városnak azon a részen van térfigyelő kamera, ami segítheti a rendőri munkát. Mi egyébként heti szinten többször is végzünk járőrtevékenységet ezen a részen, hogy ezzel is segítsük Kerepes közbiztonságának javulását.

- tudtuk meg Tischler Jánorstól, a helyi polgárőrség vezetőjétől.

 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.