Az idővel harcol a kis Ádám családja: a ritka betegség mindent elvehet tőlük

génterápia
PUBLIKÁLÁS: 2024. március 17. 06:45
Ritka és kegyetlen betegség támadta meg a hároméves komlói kisfiút.

Jelenleg az idő a legnagyobb ellensége annak a komlói családnak, ahol a hároméves gyermeket egy kegyetlen és ritka betegség támadta meg: Ádám izomsorvadásban szenved, kezelés nélkül pedig rövid idő alatt olyannyira leromolhat az állapota, hogy iskolás korára teljesen leépülhet, sőt, akár bele is halhat. Ugyan lehetséges egy igen drága génterápia, mely rengeteget segítene rajta, ezt azonban csak egy bizonyos korig kaphatják meg a gyerekek. Épp ezért a kisfiú családjának egy éve van ara, hogy összegyűjtsenek 1,3 milliárd forintot. Eddig mindössze hétmillió jött össze, így minden segítségre szükségük van – derült ki a Tények videójából.

izomsorvadás, Kolmó, Ádám, TV2 Tények videógrab
A kis Ádám és édesanyja  Fotó: Tények

Az volt bennünk, hogy minél előbb álljunk talpra, hogy ne azt lássa, hogy össze vagyunk törve, mert nem erre van szüksége

 – mesélte könnyeivel küszködve egyetlen fiúgyermekükről Klaudia, akinek célja, hogy mindent megadjon a kis Ádámnak, és a lehető legteljesebb életet biztosítsanak neki párjával. Erre azonban szükség van a milliárdos génterápiára, anélkül ugyanis a gyermek először kerekesszékbe kerül, majd pedig felnőttkorára – ha életben marad addig – lélegeztetőépre. A szülők egyébként egy gyomorrontást követően szembesültek a kegyetlen diagnózissal, ami érthetően sokként érte őket. 

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.