Kevesebb mint egy év alatt háromszor szült egy nő, pedig a gyerekei nem is hármasikrek. A 41 éves Sarita Hollandnak 10 hónapon belül született meg mindhárom gyermeke. Először lányát, Stevie-t hozta világra, majd még ugyanabban az évben születtek meg egypetéjű ikrei, Kip és Bowie. Utóbbi kettő koraszülöttként, 30 hetesen és ötnaposan látta meg a napvilágot.
Sarita mindhárom gyermeke jelenleg 13 éves, és az édesanya azzal viccelődik, hogy amikor majd betöltik a 18-at, drága időszak vár rá.
A lányom mindössze 10 hetes volt, amikor megtudtam, hogy ismét terhes vagyok. Aztán kiderült, hogy két baba van a pocakomban. Így most minden évben két hónapig mindhárom gyermekem egyidős
– fogalmazott az édesanya.
Hozzátette, nem volt könnyű, amikor egy pici baba mellett terhes volt – írja a Mirror.
Sarita videóját, amin a történetéről beszél a közösségi oldalon, már 1,5 millió alkalommal néztek meg, és sok szülő kommentekben fejezte ki neki, hogy milyen erős nő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.