Aktuális

"Tudtam, hogy beteg, de azt hittem, segítenek rajta" – az orvosok hisztisnek bélyegezték a kisfiút, végül belehalt a fertőzésbe

Létrehozva: 2024.02.29.

A szülők úgy érzik, az orvosok hibáztak, méghozzá hatalmasat. Biztosak benne: meg lehetett volna menteni a gyermekük életét.

Nincs is annál kegyetlenebb, mint amikor egy szülőnek a saját gyermekét kell eltemetnie. Nem véletlenül mondják: a legkisebb koporsók a legnehezebbek. Talán csak az okozhat ennél is több fájdalmat, ha bebizonyosodik: a gyerkőc életét meg lehetett volna menteni, ha az orvosok nem olyan elutasítók, és azt teszik, amire felesküdtek. Sajnos épp ilyen érzések kavarognak abban a párban is, akiknek 11 éves gyermeke épp abban a kórházban vesztette életét, ahol az apa is dolgozott. A férfi megbízott az orvosokban, akiket nap mint nap látott életeket menteni. Biztos volt benne: ha beviszi a kisfiát, jó kezekbe kerül – ám nem így lett. Az angliai Norfolkban élő Vitor Vieira és Maria Ferreira máig nem érti, hogy lehetséges, hogy gyermekükkel nem foglalkoztak megfelelően az orvosok, csak mert egy picit nehezebb volt megvizsgálni. A 11 éves Mattheus Viera halálával kapcsolatban a napokban tartottak meghallgatást a bíróságon, ahol a szülők könnyek közt hallgatták a halottkém jelentését.

Mattheus Viera és szülei
Mattheus Viera mindössze 11 évet élt. Az autista kisfiút megmenthették volna az orvosok, ők azonban úgy érezték, túlságosan nehézkes a gyermeket megvizsgálni

Mattheust 2022. április 11-én vitték kórházba húgyúti fertőzéssel. Az autista kisfiú egy-egy szóval volt csak képes kommunikálni, emellett nem szerette, ha megérintik, emiatt az orvosok körülményesnek bélyegezték és hisztisnek, egyébként pedig megállapították: láthatóan jól van. Valójában azonban koránt sem volt jól. Állapota folyamatosan romlott, és amire kiderült, hogy szepszis lépett fel nála, már késő volt: egy nappal kórházba kerülése után, április 12-én elhunyt. Pedig édesapja direkt abba a kórházba vitte be, ahol gépkezelőként dolgozott: abban bízott, azok az orvosok, akiket napi szinten ismer, és akik őt is ismerik, majd megfelelően foglalkoznak a gyermekkel. Az utólagos vizsgálat azonban kimondta: egyértelmű, hogy Mattheus életét megmenthették volna, ha a vérmérgezést időben kezelik írja a The Sun.

Tudtam, hogy beteg, de azt hittem, segítenek rajta

 – magyarázta az apa, hozzátéve: nem tudják, mit tegyenek a gyermekük elvesztése óta.

– Mattheus volt az életünk, hihetetlenül szerettük. Nélküle a világunk darabokra hullott – jelentette ki a férfi.

A tárgyaláson elhangzott: az orvosok hibáztak, és annak ellenére is alaposan ki kellett volna vizsgálniuk a gyermeket, hogy az nehezebb volt, mint egy átlagos esetben. A halottkém is kiemelte jelentésében. a megfelelő ellátás mindenkinek ugyanúgy jár, függetlenül attól, mennyire egyszerű a kezelés.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek