Súlyos ítéletet hozott a Média- és Hírközlési Hatóság: 10 milliós bírságot kap az RTL a Sztárbox miatt

Jogsértés
PUBLIKÁLÁS: 2024. február 22. 13:20
A tanács egyéb műsorokat is megvizsgált.

Az NMHH (Média-hatóság) kommunikációs igazgatósága közölte, hogy a Sztárbox november 19-ei adása ugyanúgy tartalmazott erőszakos jeleneteket, mint a sorozat korábban már vizsgált más műsorszáma is, amely miatt a testület idén januárban már elmarasztalta az RTL-t. Lezárult ugyanis a médiatanács nézői bejelentés nyomán indított újabb eljárása. Ez miatt vizsgálták ugyanis az előbb említett napi Sztárbox-epizódot. 

Súlyos pénzbírságot kaptak az ismételt jogsértés miatt. Fotó: Csapo Balazs

Az eljárás lezárult és eredménye szerint a műsorszám a kiskorúak személyiségfejlődését negatívan befolyásolhatta, így nem felelt meg 12 éven aluliaknak nem ajánlott besorolásnak, mivel a vizsgált epizódot a benne halmozottan előforduló erőszak bemutatására tekintettel a 16 éven aluliaknak nem ajánlott kategóriába kellett volna sorolni, és ennek megfelelően csak 21 óra után lehetett volna közzétenni. 

A médiatanács ezért a 10 millió forint bírság kiszabása mellett a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte a RTL-t. Továbbá a jogsértés ismétlődő jellege miatt az RTL vezető tisztségviselőjét is pénzbírsággal, 50 ezer forinttal sújtotta a testület. 

Közölték azt is, hogy  az RTL mellett szintén nézői bejelentés alapján vizsgálta a médiatanács a Tények Plusz január 18-ai műsorszámát is, szintén rossz kategóriabesorolást miatt. A médiaszolgáltató ugyanis a 12 éven aluliak számára nem ajánlott kategóriás adászóna alatt egy sorozatgyilkosokkal levelező magyar kriminálpszichológust mutatott be. 

A Média-hatóság testülete szerint azonban  a riport nem tartalmazott sem naturalisztikusan ábrázolt erőszakot, sem megrázó, félelemkeltő elemeket, és nem jelenítette kedvező színben a sorozatgyilkosokat, ezért annak választott, III. korhatári kategóriája (12 éven aluliaknak nem ajánlott) megfelelő volt.

 Végül pedig közölték, hogy ugyancsak bejelentés alapján vizsgálták az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorszám január 2-i adását. Ott szintén nem találtak jogsértést - írja az MTI. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.