A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy szemétszállító tehergépkocsi vezetője ellen, aki úgy végzett hátramenetet, hogy tudta, hogy munkatársa a hátsó lépcsőn áll, aki ezután a jármű mögé esett és az egyik kerék ráhajtott.
A vád szerint az 55 éves vádlott 2022. június 24-én 07 óra körül Magyargécen, a Hunyadi úton vezette a hulladékszállító tehergépkocsit, ahol az éppen álló jármű egyik rakodója megkérte, hogy tolasson vissza, mert egy kuka a megelőző útszakaszon felborult.
A vádlott a külső visszapillantó tükrökbe tekintve látta, ahogy a sértett a tehergépkocsi hátsó részéhez ment és fellépett a jármű bal hátsó részére szerelt lépcsőre, a másik kukás férfi pedig a jobb oldali tartózkodó lépcsőre állt fel. Ekkor hátramenetben elindult, röviddel ezután a bal oldali lépcsőn tartózkodó sértett egyensúlyát vesztette, és a jármű mögé esett, a tehergépkocsi pedig bal hátsó részével részben ráhajtott, majd az alvázban elakadó sértett testét vonszolta is. A bal hátsó kerék még nem gördült át teljesen a sértett testén, amikor a vádlott a visszapillantó tükörbe tekintve meglátta, hogy a sértett bakancsa kilóg jármű alól és megállt.
A baleset következtében a sértett maradandó fogyatékosságot eredményező súlyos lábsérüléseket szenvedett. A baleset vizsgálata során kiderült, hogy a kukásautó mindkét hátsó lépcsőjéből ki voltak szerelve azok a biztonsági érzékelők, amik arra szolgálnak, hogy amennyiben a lépcsőn áll valaki, hátramenetben a gépkocsi el sem tud indulni és előre is legfeljebb 30 km/h sebességgel tud haladni.
A vádlottnak tudomása volt arról, hogy az érzékelők nem működnek, de a hibás géppel reggel mégis megkezdte a munkát, majd – bár arról is tudott, hogy ha a gyűjtési területeket tolatással kell megközelíteni, akkor a rakodó köteles a hátramenetet irányítani, és eközben a lépcsőn és a teherautó mögött senki nem állhat – eleget tett kollégája kérésének, így a balesetért sofőrként felelősséggel tartozik.
A sértett is maga is közrehatott a baleset bekövetkeztében, mert ő is tudta, hogy tolatás közben a lépcsőn állni tilos.
A Balassagyarmati Járásbíróságra benyújtott vádiratában a járási ügyészség a gépkocsivezetővel szemben pénzbüntetés kiszabására és a közel kétszázezer bűnügyi költség megfizetésére tett indítványt - írja a Nógrád Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.