"Eltemettem a 14 éves lányomat, majd négy hónappal később mellé temettem a feleségemet"

öngyilkos
PUBLIKÁLÁS: 2024. február 04. 06:00
A tinit öngyilkosságba hajszolták.

A 14 éves Mia Janin öngyilkos lett, miután osztálytársai zaklatták Észak-Londonban. Édesanyja, Marisa hónapokkal később meghalt, legyőzte a gyilkos kór. Az édesapa megsemmisült a fájdalomtól.

Fotó: Facebook

A fiatal Mia Janint holtan találták otthon az észak-londoni Harrow-ban 2021 márciusában, miután osztálytársai zaklatták mind az interneten, mind a Jewish Free Schoolban (JFS), ahol 10. évfolyamos diák volt. Ezen a héten a halottkém bírósága kimondta, hogy „még gyerekként, és még a felnőtté válása előtt végzett magával”, „egyes diáklányok zaklatása miatt".

Édesapja, Mariano most arról beszélt, hogy a lányát és élete társát négy hónap különbséggel temette el, miután 59 éves korában leukémiában meghalt a felesége. Egy új interjúban az 59 éves Janin azt mondta, hogy soha nem fogja elfelejteni a feleségének „kísértő sikolyát”, amikor felfedezte a tinédzser holttestét – hozzátéve, hogy szerinte Mia halála felgyorsította a rákos megbetegedést. Három hónappal Mia halála után kezelhetetlen akut mieloid leukémiát diagnosztizáltak nála; heteken belül ő is meghalt, miután agyi aneurizmát szenvedett.

Mia és Marisa egymás mellett vannak eltemetve egy izraeli zsidó temetőben; Janin azt mondja, alig hiszi el, hogy ilyen rövid idő alatt kétszer is megtette ugyanazt az utat Tel-Avivba szerettei testével. A Daily Mail szerint azt mondta: „Kevésbé voltam erős, mint Marisa, de Mia halála tönkretette. Soha többé nem ment fel az emeletre. A kanapén aludt, én meg ültem vele, amíg el nem aludt, aztán felmentem az ágyba."

Janin elmondta, hogy lánya nehezen találta meg a közös hangot a kortársaival, nem tudott beilleszkedni az iskolába, számára a Covid alatti elzártság volt igazán kedvező. A kislány halála előtt egy hangüzenetet küldött egy barátjának, amiben azt mondta, lelkileg készül arra, hogy másnap is zaklatni fogják az iskolában.

„A feleségem lement a konyhába, hogy elkészítse Mia reggelijét. Felébredtem, amikor meghallottam Mia ébresztőjét. A feleségem hívta. Aztán egy nagyon kísérteties sikolyt hallottam Marisától. Addig lesz velem ez a hang, amíg meg nem halok". 

Mia ágyán két kézzel írott jegyzetet találtak, amelyek a naplójából kitépett oldalakra voltak írva. Az egyik a családjának, a másik pedig az egyik legjobb barátjának szólt.

A családjának írt levelében ezt írta: „Csak tudatni akartam veletek, hogy nagyon szeretlek titeket. Mindketten jól neveltetek engem. Sok dolgot tanultam, nagyon szeretlek benneteket. Azonban tudom, hogy ez a döntés a megfelelő számomra. Sosem éreztem ide valónak magam. Vágyat éreztem, hogy elmenjek egy időre. Tudom, hogy ez sokk a számotokra. Kérlek, adjátok oda a holmimat a barátaimnak. Nagyon szeretlek titeket".

A tárgyaláson kiderült, hogy Miát és barátait zaklatták az iskolában, az utcán és a buszon, focilabdával ütötték őket, miközben a fiúk a nevén szólították; kínzói „öngyilkos osztagnak” nevezték baráti társaságát. A mai napig nem emeltek vádat Mia állítólagos kínzói ellen, és Janin úr azt mondja, hogy soha nem mutattak bűnbánatot tetteik miatt.

Arra a kérdésre, hogy szeretné-e látni a felelősöket a bíróság előtt, a Telegraphnak azt mondta: "Igen, de ez nem a bosszúról szól... Maguknak kell megérteniük, mit tettek."

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.