Egy évvel ezelőtt porig égett Magyar Zoltán otthona. Az 57 éves férfinak nem volt hova mennie, ezért kénytelen volt hónapokig a leégett háza romjai között élni. Úgy érezte, magára maradt a világban: a feleségétől rég elvált, gyermeke nem született; 80 éves édesanyja már nem tud neki segíteni, a húga pedig beteg. A jövedelme kevés, le van százalékolva, jelenleg papíralapú termékeket készít egy cégnek. A nagy összefogásnak köszönhetően azonban hamarosan beköltözhet az új otthonába.
Zoltánnak egy évvel ezelőtt a zárlatos hűtője miatt égett le az otthona. A háza előtt beszélgetett a szomszédjával, amikor szóltak, hogy füst dől ki az ablakokból; mire Zoltán megfordult, már látta, hogy az ajtaján kicsapnak a lángok. A házon nem volt biztosítás, mindenét felemésztette a tűz.
Először fel sem fogtam, hogy mi történt, teljesen ledöbbentem; később ütött ki rajtam. Embertelen körülmények között lakom, ezt nem kívánom senkinek. Ez a ház életveszélyes, bármikor összedőlhet
- mesélte tavaly márciusban a Borsnak Zoltán, a könnyeivel küszködve. A férfi teljesen maga alatt volt, hiszen segítség nélkül nem tudta volna megoldani a helyzetét. Minden éjjel rémálmokkal küszködött.
Zoltánért összefogtak az emberek és a segítségüknek köszönhetően nemrég kapott egy szociális bárlakást, ahova a felújítások után hamarosan végleg beköltözhet. A férfi nagyon hálás az adományokért is, amiket folyamatosan kap, hiszen másképpen nem tudna boldogulni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.