5 hónapos kisfiával a karjában ugrott ki a harmadik emeleti lakásából egy 30 éves édesanya. Az eset Iaşi-ban történt szerda délután 3 óra körül.
A helyi katasztrófavédelem és a mentőszolgálat rohant ki a helyszínre. A maszol.ro szerint a társasház harmadik emeleti lakásában tűz ütött ki, amikor az anya otthon volt gyermekével.
Egy olyan helyiségben voltak, amelynek az ajtaja beszorult, így azért, hogy mentse az életüket, a nő takaróba csavarta a kisbabát, majd kiugrott vele az ablakon.
A mentők súlyos állapotban vitték a nőt és gyermekét kórházba. A nőnek eltört a lába és égési sérüléseket szenvedett, de már eszméleténél van. A kisbaba többek között súlyos koponyasérülést és mellkasi-hasi sérülést szenvedett. Az orvosok mindent megtesznek érte, de az állapota nagyon súlyos, a kórházba érkezésekor újra kellett éleszteni.
A portál szerint a tűzoltók 10 személyt evakuálták a társasházból, 15-en pedig maguktól hagyták el az épületet. A lángokat 15 óra 40 perc körül oltották el, a tűz okát még vizsgálják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.