"Időutazó vagyok és a következő két év lesz az emberi történelem legrosszabbja"

jövő
PUBLIKÁLÁS: 2024. január 14. 19:00
Vajon hihetünk neki? Azt állítja: a jövőből jött, így pontosan tudja, milyen rossz évek következnek.

Sokan szeretnék tudni, mit hoz a jövő, vannak azonban, akik azt állítják: ők már birtokában vannak ennek a tudásnak. Ám nem is ez a legextrémebb kijelentésük, hanem az, hogy miként szerezték meg eme tudást. Egyesek ugyanis azt akarják elhitetni: mindez számukra már a múlt, ők ugyanis a jövőből jöttek. Bármennyire is fantasztikumnak hangzik, kifejezetten sokan vannak a közösségi felületeken, manapság javarészt a TikTokon, akik időutazónak vallva magukat teszik közzé jóslataikat, de még többen azok, akik ilyen vagy olyan módon vevők ezekre a jóslatokra. Most abba ne menjünk bele, hányan veszik mindezt halálosan komolyan, és hányan vannak, akik csak egy jót nevetni vagy épp borzongani szeretnének! Élnénk a gyanúperrel, hogy azért ez utóbbi csoport népesebb, mint az előbbi – vagy legalábbis nagyon reméljük!

időutazó, időutazás, jóslat
Kifejezetten kellemetlen évek várnak ránk, már ha igaz, amit az "időutazó" állít  Fotó: Bors

Most egy olyan tartalomgyártót szeretnénk bemutatni, aki csak a közelmúltban tűnt fel: "Az Egyetlen Cirala" névvel illeti magát, saját bevallása szerint 2804-ből utazott vissza a múltba, és már azt is elárulta, mi vár ránk idén. Kiemelte: 2024 és 2025 az emberiség legrosszabb, ugyanakkor legmozgalmasabb évei lesznek.

Ez vár ránk idén az időutazó jóslata szerint

Április 17: Ettől a naptól kezdve minden negyedik napon egy ember különleges képességekre tesz szert. Ezen képességek egészen véletlenszerűen jelennek meg, a sorozat pedig 2025-ig tart.

Május 12: A Mount Everest barlangjaiban megdöbbentő felfedezést esznek a tudósok: 200 sárkányra bukkannak. Később kiderül: más, mitikusnak hitt lények is léteznek.

Június 25: Az emberiségnél kifejlődik egy hatodik érzék, ami napkitörésekre vezethető vissza.

Október 4: Megtörténik, amitől a tudósok jó ideje tartanak, kitör a yellowstone-i szupervulkán.

November 1: Dél-Amerikában rábukkannak az örök ifjúság forrására.
 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.