Gyász

Hiába fogott össze érte a falu, holtan találták Béla bácsit - megszólalt a polgármester

Erdei Róbert Arnold

Létrehozva: 2024.01.11.

Hatalmas összefogással próbálták időben megtalálni a zalaboldogfaiak F. Bélát, de sajnos elkéstek. A 79 éves férfi tegnap tűnt el, a -10 fokban bolyongott az éjszakában. Azt idős férfinak sajnos már csak a holttestét találták meg a mentőcsapatok. A polgármester elmondta: mindenki tisztelte az idős embert, aki azonban nehezen tudta már kifejezni magát.

Hiába mozgattak meg minden követ és fogott össze a közel 9 ezres község, Zalaboldogfa valamennyi lakója, nem sikerült épségben megtalálni F. Béla bácsit. Ahogy arról korábban a Bors is beszámolt, a nyugdíjas férfi január 10-én délelőtt ismeretlen helyre távozott az otthonából. A rendőrök nagy erőkkel keresték őt és más, civil keresőcsoportokat is bevetettek, ám sajnos elkéstek: Béla bácsit ma délelőtt holtan találták. 

Csak farmert és pulcsit viselt, amikor eltűnt. Fotó: Bors

Nehezen tudta kifejezni magát 

Béla bácsi eltűnése után nem sokkal valamennyi, eltűnteket kereső Facebook-csoportban riadót fújtak az idős férfi megtalálásáért, egy nappal később, csütörtökön pedig körözést adott ki a rendőrség is, hogy keresik a férfit."A 165 centiméter magas, vékony testalkatú, életkorához képest jó fizikai képességekkel rendelkező férfi nehezen tudta kifejezni magát, elképzelhető, hogy eltévedt" - írták akkor a felhívásban, amit azóta töröltek a police.hu-ról. 

"Legalább százan keresték"

Béla bácsi megtalálásáért rengetegen indultak útnak.  Az idős férfit a családja, a szomszédok, a rendőrök, civil keresőcsapatok és a helyi önkormányzat is kereste. "Tegnap délután 5 órától aznap este 11 óráig kerestük őt, aztán ma reggeltől megint. Legalább százan részt vettek a kutatásban. Keresőkutyákkal, drónokkal, hőkamerákkal, terepjárókkal mentünk minden irányba" - beszélt a kutatás részleteiről Ámon Ferenc, Zalaboldogfa polgármestere.  

Az idős férfit keresőkutyákkal, drónokkal is keresték az emberek, de sajnos elkéstek / Illusztráció: Shutterstock
Az idős férfit keresőkutyákkal, drónokkal is keresték az emberek, de sajnos elkéstek / Illusztráció: Virrage Images

Pokoli hideg volt éjjel

Mivel a 79 éves férfi vékony öltözékben - csak farmert, pulóvert, sapkát és cipőt viselve - indult el otthonából, a helyiek tudták, hogy versenyt futnak az idővel. Szerda éjszaka ugyanis -10 fokos hideg volt, és mindenki attól félt, az idős ember halálra fagy a hidegben.  A keresőcsapatok minden erejüket bevetették, ám sajnos elkéstek.

Az idős ember holttestét csütörtökön nem messze a lakóhelyétől, a tehenészeti telep területén találták meg

- közölte a Zaol.hu-val Sznopek Veronika rendőr őrnagy, a vármegyei rendőr-főkapitányság szóvivője. A lap szerint feltételezhető a kihűlés, tekintettel a tegnap esti -10 Celsius fokhoz közeli éjszaki hőmérsékletre, és hogy Béla bácsi vékony öltözékben tűnt el.  A Bors megkeresésére a rendőrség közölte: idegenkezűség gyanúja nem merült fel, a halál okát közigazgatási eljárásban vizsgálják. 

"Hozzájárult a falu építéséhez"

F. Béláról a település polgármestere azt mondta, nagyon kedvelték őt a falubeliek. Sokan siratják. "Hozzájárult a falu építéséhez és ápolásához. A feleségét korábban elveszítette, nagyon tiszteltük mindkettőjüket. Minél hamarabb meg akartuk találni őt, segíteni akartunk, de sajnos elkéstünk. Részvétünk a családnak!" - zárta szavait Ámon Ferenc.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek