Házkutatás a Lánchíd felújítását végző cégnél

százmilliós számlagyár
PUBLIKÁLÁS: 2024. január 11. 10:46 / FRISSÍTÉS: 2024. január 11. 10:51
Az A-Híd-ZRT és a Vigh Mór-féle számlagyár.

A magyar építőipar meghatározó szereplőjénél, az A-Híd Zrt.-nél tartott házkutatást múlt év végén a nyomozó hatóság – értesült több forrásból a Mandiner.

A cég neve többek között onnan is ismerős lehet, hogy ők végezték a Lánchíd felújítását.

Az A-Híd Zrt.-nél zajlott házkutatással összefüggésben keresték a rendőrséget, az ügyészséget és a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) is. Az adóhatóság válaszában az építőipari vállalkozás nevére nem tett utalást, ugyanakkor az elküldött tájékoztatásában nem cáfolta a házkutatás tényét. Sőt,

válaszukból az is kiderült, hogy a hatósági intézkedés a több százmilliós számlagyár-ügy miatt letartóztatott Vig Mór elleni eljárás keretében történt:

Tájékoztatjuk, hogy egy praxisától eltiltott budapesti ügyvéd tevékenysége miatt elrendelt nyomozás során a pénzügyőr nyomozók 33 fővárosi helyszínen kutattak és foglaltak le bizonyítékként dokumentumokat, elektronikus adatokat, hamis kormányhivatali bélyegzőt, valamint készpénzt. A témában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2023. november 29-én adott ki sajtóközleményt, amelyet kérünk tekintsen irányadónak” – írta az A-Híddal kapcsolatos kérdésre a NAV.

A jogász november vége óta letartóztatásban van, a NAV Bűnügyi Főigazgatósága több százmilliós számlagyár működtetése miatt, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással gyanúsította meg.

Nemzetközi csalás, korrupció, erőszak

Nem sokkal a letartóztatása után az is nyilvánosságra került, hogy nem ez Vig Mór egyetlen ügye: a férfi egy jelenleg is körözött bűnöző társaságában vehetett részt egy nemzetközi csalássorozatban, valamint vesztegetési ügyben két éve jogerősen is elítélték. 

Körözött bűnöző segíthette az Amnesty-vezér testvérének nem mindennapi csalás-sorozatát

A több száz milliós számlagyár működtetése mellett egy komoly csalási ügyben is részt vett a vád szerint Vig Dávid fivére.

A férfit korábban azzal is meggyanúsították, hogy megverette felesége volt párját, igaz, ezt az eljárást végül bizonyítékok hiányában megszüntették.

Az ügy ugyanakkor ezzel még nem ért véget, mert a sértett pótmagánvádat nyújtott be,

amit a bíróság befogadott, így ez a súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás a Budai Központi Kerületi Bíróságon (BKKB) jelenleg is folyamatban van.

Homályos cégügyek

A sajtó Vig homályos cégügyeiről is lerántotta a leplet: kiderült, hogy Büro Cégkezelő Kft. néven egy cégtemetőként is működő szolgáltató köthető a jogászhoz, amely a II. kerületi Keleti Károly utca egyik földszinti üzlethelyiségébe van bejegyezve, majd az is megjelent, hogy Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon bizalmasának egyik vállalkozása is ehhez a szolgáltatóhoz került. 

Ismert jogvédő a bukott ügyvéd testvére

Fontos körülmény, hogy Vig Mór az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére.

A hazánk lejáratásában élen járó jogvédő ráadásul régi szereplője a magyar közéletnek, pontosabban inkább a Soros-hálózatnak:

dolgozott a Magyar Helsinki Bizottságnál és a Soros-alapítványnak nevezett Open Society Foundationsnél is – olvasható a Riposton.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.