Vége

Egy hét alatt megbukott Karácsonyék járatritkítása: elsodorta a népharag

Létrehozva: 2024.01.26.

Alig telt el pár nap a BKK suttyomban bevezetett járatritkítása óta, akkora népharag zúdult Karácsonyra, hogy visszavonják a menetrendváltozást.

Budapest baloldali vezetésének nincsenek kiérlelt koncepciói, csak ötletelései, amelyekkel kísérleteznek a budapestiek bőrén. Ilyenek az ötletszerűen felfestett biciklisávok, és most az egy hét alatt megbukott járatritkítás is. Az utasok meglepetéssel és felháborodással fogadták a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) korábbi bejelentését, mely szerint január 19-től bizonyos járatok ritkábban közlekednek a hétfői és pénteki napokon. Nem kevés, összesen 53 járatról van szó, köztük olyan fontosakkal, mint az 1-es villamos vagy a 9-es busz. Az intézkedések váratlanul érték az utazóközönséget, akiknek szokásos menetidejük jelentősen megnőtt a változások hatására. A járatritkításon még Karácsonyék politikai szövetségesei is kiakadtak – emlékeztet cikkében a Metropol. A bevezetett új rendelkezés koporsójába Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója verte be azzal a felháborító válaszával a szöget, amikor azzal akarta magyarázni, azt, hogy miért nem kérdezték meg az embereket a ritkítás kapcsán, hogy az olyan lett volna, mintha „hálaadás előtt megkérdeznék a vágásérett pulykát, hogy mi legyen vele”.

BKK, tömegközlekedés, járatrikítások
A Covid óta folyamatosan nő az utaslétszám, mégis ritkítani akarták a járatokat Karácsonyék  Fotó: Kurucz Árpád

Karácsony meghátrált

A főpolgármester végül meghátrált a népharag elől és egy kép nélküli posztban kezdett magyarázkodni az ,,átcsoportosítás kapcsán”. Mint írta:

Ezért arra kértem a BKK munkatársait, hogy óvják meg a szakmai munkát a politikai kampány hatásaitól, állítsák vissza a korábbi menetrendet, és a közlekedési fejlesztésekről egyeztessenek a kerületekkel.

Tehát pontosan egy hét alatt megbukott a baloldali városvezetés járatritkítási projektje.

Nem kis ritkításról van szó

Az érintett járatok száma nagy, összesen 53 járat menetrendjét ritkították. A helyi civil szervezetek, közéleti szereplők és politikai pártok egyaránt élesen kritizálták a BKK-t és a városvezetést, mondván, hogy a változtatások túlzott mértékűek és súlyosan érintik mind a budapestieket, mind az ingázókat.

Fél-egy percet mondtak, 10 perc lett belőle

A BKK szerint a menetrend módosítás miatt csak fél-egy percet kellett volna többet várniuk az utasoknak, azonban a járatok telítettsége miatt a járatritkítások több esetben 12-15 perces vagy afölötti várakozási időt eredményeztek. A politikai és civil tiltakozások hangsúlyozták, hogy a járatritkítások szembe mennek a városvezetés korábbi elkötelezettségével a fenntartható és környezetbarát tömegközlekedés iránt, ráadásul lerombolják az emberek tömegközlekedésbe vetett bizalmát is. Ráadásul az utaslétszám a covid óta folyamatosan növekszik, így indokoltsága sincs az átfogó csökkentésnek.

Az utasok saját bőrükön tapasztalták

A reggeli csúcs alatt azt tapasztalni, hogy hatalmas tömegek várnak percekig a peronokon. Akit csak megkérdezett a Metropol, hogy mi a tapasztalata, mindenki jelentős várakozási idő növekedésről számolt be.

Én is észleltem, hogy ritkábban jár ez a villamos is. Nyilván nem örül az ember ennek. Így egy pár perccel többet kell várni minden reggel

– mondta el tapasztalatait András.

– Rossz a tapasztalatom a járatritkítás kapcsán. A Buszokra kell a legtöbbet várni. Olyan 10 percet kell már várakoznunk. De mondanék én is valamit. Rossz a polgármester. Ennyi – panaszkodott a a lapnak Gábor.

Budapest jelenlegi vezetésének nincsenek koncepciói, csak ötletelései. 

Ilyenek a biciklisávok és a hírhedt "gerikarók" is: nem egy "faltól falig" jellegű, átfogó várostervezés zajlik, hanem csak ötleteszerűen felfestenek pár sávot, kihelyeznek ide-oda karókat – aztán ha összedől a közlekedés, nagyobb lesz a dugó és a légszennyezés, hát nagyobb lesz...

Ugyanez történt most is. Egy hirtelen jött ötlet hatására pont a legsűrűbb, zsúfolt időszakban ritkítani a legfontosabb járatokat - már elsőre sem tűnik okos ötletnek...

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139038_auto_resized.jpg
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27179_resized.jpg?avcount=1713438622
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137936_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135677_auto_resized.jpg
ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140632_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Videón, ahogy féltucatnyi ukrán megadja magát, ezt nyilatkozták az orosz mesterlövészek (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27181_resized.jpg?avcount=1713438622
origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713438622
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713438622
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135679_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megállították a forgalmat az 5-ös főúton, nagy a baj

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni