Számlagyáros, Amnesty, Datadat és Bajnai egy csapatban

Amnesty International Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2023. december 09. 08:07
Nem akármilyen szereplő bukkant fel a számlagyár üzemeltetésével meggyanúsított és nemzetközi csalássorozat miatt korábban nem jogerősen elítélt Vig Mór zavaros cégügyeiben. A praxistól eltiltott ügyvéd cégtemetőként is működő kft.-jéhez jegyezték be ugyanis a Bajnai Gordon nevével fémjelzett DatAdat csoport egyik leányvállalatát. A Datalyze Research Kft. Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon bizalmasának, Dessewffy Tibornak az érdekeltségébe tartozik.

Újabb és újabb baloldali közéleti-politikai szereplők neve bukkan fel a számlagyáros ügyvédként elhíresült Vig Mór céges és más kapcsolataiban. Vig Mór nevét egy november végi látványos adóhatósági razzia kapcsán ismerhette meg a közvélemény. Házkutatások után az adóhatóság több száz milliós számlagyár működtetésének gyanújával vette őrizetbe a praxistól egyébként eltiltott ügyvédet, akinek letartóztatását a bíróság el is rendelte. Csakhamar az is kiderült, hogy nem ez Vig Mór egyetlen ügye: a férfi körözött bűnöző társaságában vehetett részt egy nemzetközi csalássorozatban, amiért nem jogerősen el is ítélték

 

Csütörtökön pedig a Magyar Nemzet számolt be arról, hogy Büro Cégkezelő Kft. néven egy cégtemetőként is működő szolgáltató köthető Vig Mórhoz, amely a II. kerületi Keleti Károly utca egyik földszinti üzlethelyiségébe van bejegyezve. 

A testvér, aki a Soros-hálózat embere 

Vig Mór nem más, mint az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére. Vig Dávid régi szereplője a magyar közéletnek, pontosabban inkább a Soros-hálózatnak: dolgozott a Magyar Helsinki Bizottságnál és a Soros-alapítványnak nevezett Open Society Foundationsnél is. Tevékenységét civil érdekképviseletnek álcázza, de valójában ellenzéki politikai szereplőként lép fel, a közösségi oldalán hemzsegnek a magyar kormányzat politikáját támadó provokatív bejegyzések. 

MSZP-s polgármesterek 

Vig Mór körül a II. kerület szocialista polgármestereinek neve is fel-felbukkan. A jelenlegi kerületvezetővel, Őrsi Gergellyel például tavaly közös tájékoztatón szerepeltek egy futárcég elektromos járművei kapcsán.

A cégtemetőként is üzemelő Büro Cégkezelő Kft. II. kerületi székhelyét pedig 2005 januárjában szerezte meg az önkormányzattól a Vig család cége, akkor a szintén szocialista Horváth Csaba volt a polgármester. 

Bajnai, Gyurcsány, Dessewffy 

Most pedig azt derítette ki a Magyar Nemzet, hogy a cégtemetőként is működő kft.-nél jegyezték be a Datalyze Research Kft.-t. E cég tulajdonosa és ügyvezetője egy személyben Dessewffy Tibor, aki Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon korábbi baloldali miniszterelnökök régi tanácsadója, bizalmasa. Honlapja szerint a társaság adatalapú elemzésekkel vállalkozásoknak segít kommunikációs és üzleti döntések meghozatalában. Ennél is érdekesebb, hogy a Datalyze Research a DatAdat-csoport egyik leányvállalata. 

A DatAdatról az utóbbi hónapokban sok szó esett. A cégcsoport tulajdonosi és irányítói köre prominens baloldali politikusokból áll, a kulcspozíciókban Bajnai Gordon, Szigetvári Viktor, Ficsor Ádám, Molnár István ügyvéd és a már említett Dessewffy Tibor áll. 

A dollárbaloldal botránya során kiderült: az Amerikából és Svájcból érkezett pénzek tekintélyes része a cégcsoportnál landolt, a mintegy négymilliárd forintnyi dollárból több mint 1,5 milliárd forintnyi kötött ki valamilyen DatAdat-érdekeltség számláján. 

Irány Borsod 

Érdekesség a Datalyze Research Kft.-vel kapcsolatban, hogy a pár száz fős borsodi faluban, Szegiben működő irodára bízták a könyvelési feladatokat. Ugyanitt található a gyurcsányista Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselőinek kifizetőhelye, valamint az Ezalényeg.hu baloldali álhírportált kiadó Oraculum 2020 Kft. könyvelése is. A kis falu könyvelőirodája azután került az érdeklődés középpontjába, hogy a DatAdat ügyei kapcsán nyomozó Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2022 szeptemberében házkutatást tartott a helyszínen. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.