Teszt

Kiderült a titok: ezért lehet lassú otthon a neted

Létrehozva: 2023.12.03.

Megmutatjuk, hogy teszteld otthon a netedet, hogy megtudd, van-e baj!

Lassan már elképzelni sem tudjuk az életünket folyamatos nethasználat nélkül: nem csak a munkánkhoz elengedhetetlen, de a szórakozásunk is javarészt a világhálóhoz köthető, emellett a kapcsolatainkat is javarészt ezen keresztül ápoljuk. Már a legkisebbek is folyamatosan a neten lógnak, és ha a telefonunkon nincs elegendő jelerősség, az lassan akkora csapás, mintha rögtön le is merült volna a készülék. Kétségtelen: az erős internet manapság már alapkövetelmény mindenkinek, és ehhez a szolgáltatók is igyekeznek igazodni. Igen ám, de sajnos sokszor tapasztalhatjuk, hogy hiába szól az előfizetésünk hiperszuper sávszélességre, ha a lakásban végül mégiscsak akadozik a Wifi. Ezt könnyen lehet, hogy a routerünk elöregedése okozza, ugyanakkor az is előfordulhat, hogy a lakás különböző pontjain egyszerűen "árnyékos foltok" keletkeznek, és ezek okoznak bosszúságot.

laptop, számítógép, internet, Shutterstock 621759176
A gyors net ma már nem csak a munkához, de a kikapcsolódáshoz is elengedhetetlen Fotó: SFIO CRACHO / Shutterstock

Így derítsd ki, van-e valami gond otthon a nettel!

Most egy olyan módszert mutatunk be, amivel azt is kiderítheted, hogy a lakás mely része a legjobb Wifi-lefedettség szempontjából, illetve azt is, hogy van-e valami baj a routereddel. A teszthez a laptopodra lesz szükség, valamint egy ethernet-kábelre. Először a kábelt még félreteheted! Csatlakozz fel a wifire, majd a lakás több pontján végezz internet sebességmérést (például ide kattintva). Ezzel a módszerrel kiderítheted, hol gyengébb és hol erősebb a jel. Ezt követően a router mellett is tesztelj! Ha megvan, csatlakoztasd a laptopot közvetlenül a routerre a kábellel, és tesztelj újra! A wifis és a kábeles teszt eredménye nagyjából azonos kell, hogy legyen. Ha azt tapasztalod, hogy bizony a kábelen jobban jön a jel, akkor itt az ideje a router-cserének! Amúgy a szakemberek szerint négy-öt évente eleve érdemes egy cserét betervezni, már csak a technológia folyamatos fejlődése miatt is.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek