Az ország legnagyobb futárflottája a II. kerületben csak elektromos járművel kézbesít – adta hírül büszkén közösségi oldalán, illetve a városrész lapjában Őrsi Gergely MSZP-s polgármester. A beszámoló szerint első körben 25 elektromos autó állt szolgálatba, melyek „károsanyagkibocsátás-mentesen juttatják célba a kerületbe érkező csomagokat”. A tavaly februári bejelentés most azért lehet érdekes, mert azóta tudjuk, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, azaz a NAV nyomozói hatalmas méreteket öltő számlagyár működtetőjére, egy praxisától eltiltott ügyvédre is lecsaptak a napokban. Róla pedig kiderült: ő nem más, mint Vig Mór, az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére – írja a Ripost.
Márpedig a szocialista vezetésű II. kerület tavalyi bejelentése a következő mondattal végződött:
Dr. Vig Mór, a flottakezelő vezetője január 27-én a Klebelsberg Kultúrkúria udvarán mutatta meg az új járműveket, amelyek a megállapodás értelmében hozzá fognak férni az önkormányzat saját használatú töltőihez.
A számos bedőlt vállalkozáshoz kötődő, a praxisától eltiltott ügyvéd a NAV közlése alapján olyan gazdasági társaságot működtethetett, ami az adócsökkentés érdekében több száz millió forint összegben fogadott be valótlan tartalmú számlákat. A balos vezetésű II. kerület korábbi közlése szerint pedig Vig egy flottakezelő cég vezetője is.
További adalék, hogy Facebook-profilja szerint Vig Mór ismerőse Őrsi Gergelynek.
A cégadatbázis szerint Vig Mórnak van egy Boyongo Delivery Kft. nevű, postai és futárpostai tevékenységgel is foglalkozó vállalkozása. A cég székhelye közvetlenül a szlovák határ mellett, Tésán van, az ügyvezető azonban egy II. kerületi lakos, bizonyos Simai Márton. A 2020-ban alapított cég az első évben 16 174 000, 2021-ben 26 330, tavaly pedig már 31 556 000 forint nettó árbevételt produkált.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.