Megtalálták a pólóban és papucsban megszökött, 10 éves miskolci kisfiút

eltűnt
PUBLIKÁLÁS: 2023. december 06. 18:30
Horváth Dominik Attila egy papucsban és pólóban tűnt el a kórházból. Információnk szerint nem ez volt az első szökése.

Kedd délután nyoma veszett egy 10 éves miskolci kisfiúnak. A rendőrség honlapja szerint Horváth Dominik Attila a déli órákban távozott engedély nélkül a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Semmelweis Tagkórházából. A vékony testalkatú, barna hajú fiú eltűnésekor mindössze egy pólót és egy papucsot viselt.

Budapest, utca, roller, dugó, mentő, illusztráció
Hazaszökött a kórházból a 10 éves Dominik  Fotó: BS

Ellepte a közösségi oldalakat a 10 éves Dominik fotója, akit kétségbeesve keresett az egész ország. A gyermek egy kórházból sétált ki december 5-én, a déli órákban. A kisfiú csupán egy pólóban és papucsban indult útnak. Rengetegen aggódtak Dominikért és reménykedtek, hogy minél előbb előkerül. Úgy tudjuk, hogy a kalandvágyó 10 éves kisfiú nem először szökött el. 

A kisfiú keresésébe tegnap este beszállt a Neptun Mentőcsapat Kutyás Egysége is, akik háromfős csapattal, három mentőkutyával és két gépjárművel siettek a helyszínre. Velük tartott a Magyar Nemzeti Mentődrónpilóták Egyesülete képviseletében Balogh Endre is.

A mentőcsapat először a sportcsarnok környékét vizsgálta át drónnal, majd a szagmintát követve indultak a kisfiú keresésére, akinek több órás előnye volt az őt keresőkhöz képest. A gyerek nyomait a Tudomány és Technika házáig sikeresen tudta a kutya követni, ezután a rendőrség a további beérkező információk alapján a keresést más irányba rendelte el, ahova már nem tudtak kutyát indítani.

Eltűnésekor rengeteg teória szárnyra kapott, hogy merre lehet a gyermek. Többen úgy gondolták, hogy a fiút a családtagjai szöktették meg autóval. Szerencsére Dominik ma délután előkerült, hazament a szüleihez.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.