Karácsonyi csoda: saját lábán szállt ki egy nő a horrorbalesete után a kocsiból

ütközés
PUBLIKÁLÁS: 2023. december 27. 12:30
A nő elaludt a volánnál, ez okozta a szörnyű balesetet.

Megrázó balesetről érkeztek hírek Anglia északi részéből. Egy nő ugyanis december 26-án reggel súlyos autóbalesetet szenvedett az M60-as autópályán, és a kocsiját totálkárosra törte össze. A hölgy azonban csupán karcolásokkal szállt ki az autó roncsából. Kiderült, hogy elaludt a volánnál, ugyanis egy 12 órás műszak után sietett éppen hazafelé, hogy a családjával karácsonyozhasson.

Az esetről az északnyugati autópályarendőrség számolt be, közleményük szerint a balesetet az okozta, hogy a sofőr a 12 órás műszakja végeztével hazafele tartott és elaludt a volánnál, ezáltal elvesztette az irányítását az autója felett.

Ez a baleset ma reggel 6 órakor, az M60-as és a 23-as út csomópontjánál történt. Az autó vezetője éppen befejezte a 12 órás műszakját, és elaludt a volánnál. A sofőr sérülései szerencsére nem súlyosak, más személyi sérülés pedig nem történt, de a sofőrt egyelőre bent tartják a kórházban megfigyelésre. Kérjük, ha fáradtnak érzi magát, akkor mindig tartson egy kis szünetet

 - idézte a rendőrség közleményét a DailyStar.

A sérült sofőr férje karácsonyi csodának nevezte az esetet, ugyanis a felesége a baleset után a saját lábán szállt ki a kocsiból, és ő értesítette a családját arról, hogy mi történt vele, ezután pedig szólt a hatóságoknak is

 - tette hozzá a lap.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.