Gyűjtés

Fogyatékossággal élő gyermekeken segít karácsonykor Nagy Réka

Bors

Létrehozva: 2023.12.08.

Módosítva: 2023.12.08.

Idén első alkalommal indította útjára az Agrárminisztérium és az Élelmiszermentő Központ közös adventi jótékonysági akcióját.

Az Agrárminisztérium és az Élelmiszermentő Központ december 15-ig várja Magyarországon működő cégek felajánlásait. A felajánlott élelmiszerekkel az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetséghez tartozó hátrányos helyzetű családokon segítenek karácsonykor. Nagy Réka, a kezdeményezés jótékonysági nagykövete a Ripostnak elárulta, már kisgyermekként tudta: amint lehetősége lesz, annyi emberen segít, amennyin csak tud.

Nagy Réka segíti az adománygyűjtést

– Már egészen fiatalon célként fogalmaztam meg, hogy ha ismert ember leszek, akkor az ismertséget arra szeretném felhasználni, hogy másokon segíthessek. Így nem is volt kérdés számomra, hogy igent mondok az Élelmiszermentő Központ a felkérésre. A feladatom egyfelől az adventi akció népszerűsítése, így például a követőim már több, ide kapcsolódó poszttal is találkozhattak az oldalamon. Ami ennél is fontosabb, hogy a cégek által felajánlott élelmiszereket, miután az akcióban részt vevő kollégákkal együtt közösen dobozokba csomagoltuk, elvigyük a rászoruló családoknak, gyerekeknek még december 24-e előtt.

Az adománygyűjtést sajtótájékoztatón jelentették be. Balról jobbra: Dr. Nobilis Márton élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár, Ternyák Edit, az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft. szóvivője, Nagy Réka műsorvezető, a jótékonysági esemény nagykövete, Gyene Piroska, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) elnöke, Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója, Kiss-Pogány Tamás, az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője. Fotó: Mogyoróssy Márton/Miniszterelnöki Kabinetiroda

Réka elárulta: ebben az akcióban most a cégek segítségét várják. 

Az Élelmiszermentő Központ célja, hogy segítse az élelmiszerkereskedelemben megmaradó élelmiszerek eljuttatását a rászorulóknak. 

A megmaradt élelmiszerek sokszor nem hulladékok, hiszen előfordul, hogy csak például megsérült a csomagolása, tehát tökéletesen alkalmas a fogyasztásra. Az adventi jótékonysági akcióval pedig még több céget szeretnének bevonni, hogy minél több értelmi fogyatékossággal élőhöz és családjukhoz jusson el egy kis segítség még karácsony előtt. Célunk, hogy jobbá, meghittebbé tegyük az értelmi fogyatékossággal élők és családjaik karácsonyát és egyben felhívjuk a figyelmet az élelmiszerpazarlás csökkentésének fontosságára.

És hogy pontosan miket is várnak?

– Fontos, hogy tartós élelmiszer: tészta, liszt, étolaj, kávé kerüljön a dobozokba, de azt hiszem, nem maradhat ki egy kis szaloncukor és bejgli sem, hiszen karácsony van. Eddig is kaptunk már felajánlást, de szeretnénk ha még többen jelentkeznének az [email protected] email címre, vagy a 06-1-896-9222-es telefonszámon. Van még idő, mert az Élelmiszermentő Központ kollégái december 1-től 15-ig várják a felajánlásokat.

Várják újabb cégek csatlakozását Fotó: Élelmiszermentő Központ

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193040_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt vannak az első képek az érettségiző diákokról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715003712
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193394_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Félelmetes lépésre szánta el magát Putyin: bármikor elindulhat a nukleáris hadgyakorlat az ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715003712
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192924_auto_resized.jpg
travelo.hu

A Yellowstone Nemzeti Park egyik forrásba esett egy férfi, esélye sem volt a túlélésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715003712
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715003712
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/A5odPdu69oE7JPZND6aWCL_j4FjaCSFmXW9JcAWEyis/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkNjk5NmZiZWEzNzRmNzdiY2ZhNDI0MmE0Y2U4YWNh.jpg
Csattanás

Tragédia Zircnél: 18 éves sofőr tért át a motoros sávjába

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya