Aktuális

Jön a hatnapos hosszú hétvége, ez vár ránk 2024-ben

K. C.

Létrehozva: 2023.11.20.

Itt van minden fontos információi a jövő év kapcsán.

Közeledik az év vége és ennek kapcsán fontos kérdés fogalmazódhat meg minden dolgozó ember fejében. Még pedig az, hogy jövőre azaz 2024-ben hogy fognak alakulni az ünnepek és a hosszú hétvégék. A Portfoloi összeszedte mire számíthatunk jövőre.

Fotó: Pexels

Erre jobb, ha már most mindenki alaposan felkészül. Ugyanis még 2023-ban egyetlen szombati munkanap volt, addig 2024-ben ebből három is lesz. Augusztus 3-án, december 7-én és december 14-én is dolgoznunk kell majd jövőre.

Két nemzeti ünnepünk is hétköznapra fog esni. Ilyen lesz a március 15-e, ami egy pénteki nap lesz, és az október 23-a is, ami pedig szerdára fog esni. Az államalapítás ünnepe, tehát augusztus 20. kedd lesz.

2024-ben a Nagypéntek március 29-re fog esni, a Pünkösdhétfő pedig május végére, 20-ra. A Mindenszentek november 1-jén, pénteken lesz.

De van jó hírünk is, mivel a hosszú hétvégék tekintetében különlegesnek fog számítani a 2024-es év. Mivel egyetlen ünnepnapunk sem esik hétvégére, így 7 hosszú hétvégének is örülhetünk. Sőt hab a tortán, hogy a következő karácsonyt egy extra hosszú, hatnapos hosszú hétvégével ünnepelhetjük majd meg.

Így fognak alakulni a hosszú hétvégék 2024-ben:

  • 2023. december 30-31. és január 1. – szombat, vasárnap, hétfő
  • 2024. március 15-16-17. – péntek, szombat, vasárnap
  • 2024. május 18-19-20. – szombat, vasárnap, hétfő
  • 2024. november 1-2-3. – péntek, szombat, vasárnap
  • 2024. március 29-30-31 és április 1. – péntek, szombat, vasárnap, hétfő
  • 2024. augusztus 17-18-19-20. – szombat, vasárnap, hétfő, kedd
  • 2024. december 24-25-26-27-28-29. – kedd, szerda, csütörtök, péntek szombat, vasárnap

2024 szabadnapok terén hozhat egy kis nehézséget az év végén, a 2025-ös év elején, miután Szilveszter 2024-ben keddre, az 2025 Újév napja szerdára esik majd.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16731489_auto_resized.jpg
origo.hu

Nézze meg a Dancing with the Stars döntőjének legjobb pillanatait! - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22528_resized.jpg?avcount=1701599421
origo.hu

Kijev polgármestere megtámadta az őrjöngő Zelenszkijt, puccs jöhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16729169_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem csitulnak a kedélyek: megszólalt a botrányos történtekről A Nagy Ő győztese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16731064_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kabát Péter messze nem ért egyet Dibusszal és Nagy Ádámmal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16731082_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fényár az otthonunkban – így spóroljunk a világítással!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22529_resized.jpg?avcount=1701599421
origo.hu

Krausz Gábor beszélt a Mikes Annával közös jövőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16732391_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnal nyisd ki az Aldi szórólapját, meglepetés kupon van benne: csak hét napig beváltható

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22533_resized.jpg?avcount=1701599421
magyarnemzet.hu

Nem mindennapi látvány: a kifutópályához fagyott egy repülőgép + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22031_resized.jpg?avcount=1701599421
life.hu

Amennyi nő, annyiféle menstruáció: ekkor beszélhetünk cikluszavarról(X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22451_resized.jpg?avcount=1701599421
life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/Di4sM3kPh5GQdsnCdPrOl2rg7LV0cAThCahBP9Ck91k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0Yzk5NTU1MzVlNTRiOTk5NGMxNDc4ZTVlZjdkY2Yz.jpg
Háztűz

„Remegtem és zokogtam, hogy mi lesz most velünk" – csak a csodának köszönhető, hogy nem robbant fel Flóráék háza

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/4yL0jiwnASsghsSXvocnmeJ0q00RAnzfcA2vyxn9SJk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QyMGJkYTU0NTdjNjRkNDlhMzU5Y2E0NzVhYTliNGZm.jpg
Csoda

„Búcsúzni hívták be a szüleimet a kórházba” – autista gyerekeknek állított össze terápiát Fanni, aki kétszer is legyőzte a rákot