"Az egész család romokban hever" – egyszer sem tarthatta karjaiban újszülött kisfiát: túl hamar ragadta el a halál az édesanyát

baba
PUBLIKÁLÁS: 2023. november 28. 09:30
Császármetszéssel adott életet harmadik gyermekének az édesanya. Halála váratlanul érte nem csak a családját, de az orvosokat is.

Anya nélkül kell felnőnie három kisfiúnak. A legnagyobb is csupán 11 éves, a legkisebb pedig novemberben született. Ő egész biztosan nem fog emlékezni édesanyjára, ugyanis a nő egyszer sem foghatta a kezébe az újszülöttet. Az asszony a szülés közben vesztette életét. Hogy halálát pontosan mi okozta, jelenleg még senki sem tudja: sem az orvosok, sem a kórház, sem a család. Az azonban bizonyos: egy élet túl hamar ért véget. Fájóan hamar. A norfolki Jayne Cox eredetileg november 24-én adott volna életet – császármetszéssel – a harmadik fiának, azonban a beavatkozást váratlanul előbbre kellett hozni, miután két héttel hamarabb, november 8-án otthon elfolyt a magzatvize.

Jayne Cox, fotó: GoFundMe
Az anyuka nem ismerhette meg harmadik, legkisebb gyermekét  Fotó: GoFundMe

Az egyedülálló, 33 éves anyukát egy ismerőse vitte be a kórházba – ahonnan a nő már soha nem tért haza. A műtőasztalon vesztette életét, császármetszés közben. Hogy miért, rejtély. Tény, hogy egy nappal korábban már rosszul érezte magát, nehezen kapott levegőt, arra azonban senki sem számított, hogy ekkora lenne a baj. Az intézmény jelenleg is vizsgálja a tragikus eset körülményeit.

Három kisfiát, a 11 éves Anthony-t, a négyéves Glent és az újszülött babát – kinek a nevét nem hozták nyilvánosságra – az elhunyt nő édesanyja és mostohaapja vette magához – írja a The Sun.

Az egész család romokban hever. Az édesanyja összetört, a fiait pedig el sem tudom képzelni. Elvesztették az anyukájukat, a világukat

 – magyarázta a család egyik barátja, aki online adománygyűjtést is indított a temetés költségeinek fedezésére. Ezen pár nap alatt már a kitűzött 10 ezer fontos (4,4 millió forintos) cél bő 60 százaléka összegyűlt.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.