Búcsúlevelet hagyott Máté, aki kivetette magát egy emeletről, Fatima új szívet kapott, Nórika születése egy csoda

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2023. november 26. 17:00
Máté egy budapesti iskolában vetette le magát az egyik emeletről, Fatima szíve leállt egy tüdőgyulladás után, Nórikáról már lemondtak a szülei, de csodával határos módon mégis megszületett. Lássuk a Bors legolvasottabb cikkeit.

Csütörtök délelőtt kivetette magát egy 15 éves fiú az egyik emeletről és a belső aula kövezetére esett. Lapunk munkatársai kilátogattak az iskolához, ahol még órákkal később is zajlott a helyszínelés. Sikerült beszélniük az áldozat, L. Máté osztálytársaival, akik elmondták: a fiú készült az öngyilkosságra, búcsúlevelet is hagyott.

Órákig tartott a helyszínelés az iskolában. Fotó: Bors

A 10 éves Lakatos Fatima májusban kapott tüdőgyulladást, majd júniusban kiderült róla, hogy leállt a szíve bal kamrája. A kislánnyal közölték, hogy műszívre lesz szüksége, amit június 13-án meg is kapott. Mivel azonban a műszív túl nagy volt a kicsi mellkasába, így kívülre került. Fatimát öt hónapig egy 70 kilós gép tartotta életben, a kislánynak a kórházban kellett várnia a szívdonort. Fatima édesapja egyedül neveli öt gyermekét Nagykerekin, a 10 éves Fati a legidősebb. A kislány októberben kapta meg új szívét, amivel már hazaengedték, de testvéreivel nem érintkezhet, csak az ablakon keresztül tudnak beszélgetni.

Fatima, édesapjával Dániellel, aki folyamatosan látogatta a kislányt a kórházban töltött idő alatt  Fotó: Olvasói fotó

Nórika születése maga a csoda, hiszen szülei már lemondtak arról, hogy közös gyermekük születhessen. A kővágószőlősi család öröme határtalan volt, ám az egyik vizsgálat során megtudták, valami gond van a babával. A magzatot többször is vizsgálták, ám csak nagy nehezen derült ki, hogy a születendő gyermek Down-szindrómás. Brigitta és párja első perctől kezdve tudta, hogy megtartják a babát. A mosolygós kislányért mindenki odavan, szülei egyenesen isteni ajándékként tekintenek rá, ám most újabb megpróbáltatással kellett szembenézniük. A Down-szindrómás gyerekek hajlamosak a bélszűkületre, és sajnos ez a betegség a kis Nórikát sem kerülte el.

Nórika
A mindig mosolygós Nórikát nagyon megviselte a hét órás műtét. Fotó: olvasói

Borzalmas tragédia történt szerda délután a Kecskemétet az M5-ös autópályával összekötő Korhánközi úton: egy autó egyelőre ismeretlen okból árokba hajtott, majd nekiment egy fának. A rendőrségi helyszínelés során kiderült, hogy az autót vezető nő háta mögött volt bekötve a biztonsági öv. A baleset helyszínére egy mentőautó, egy koraszülött mentő és két mentőhelikopter is érkezett, miután kiderült, hogy az autót egy kismama vezette. Az életmentést egy, a helyszínen tartózkodó egészségügyi dolgozó kezdte meg, ám miután az asszony nem mutatott életjeleket, a helyszínen sürgősségi császármetszést hajtottak végre. Bár az újszülöttet is újra kellett éleszteni, őt stabil állapotban vitték kórházba, az édesanya életét viszont nem tudták megmenteni. A legfrissebb hírek szerint sajnos végül gyermek is életét vesztette a kórházban.

A kecskeméti halálos balesetben egy kismama vesztette életét  Fotó: Donka Ferenc/MTI

A varsányi családi házba lépve mindenhol érezni őt, a gyönyörű, angyalarcú családanyát, akit egy évvel ezelőtt kegyetlen betegség ragadott el. Renike alig múlt húszéves, amikor megtámadta egy nagyon ritka kór: embrionális rhabdomyosarcoma. A betegség általában gyerekkorban jelentkezik, de ahogy párja, Tibor meséli, kiderül: nincsenek véletlenek. Renike és Tibor mindennél boldogabban életek, ebbe az ideális kapcsolatba, szerelembe rondított bele a szörnyű diagnózis: az édesanya gyógyíthatatlan beteg. 

A daganat a fiatal nő csodaszép arcát támadta meg, beférkőzött az arccsontjába, és rohamosan terjedt tovább, egészen addig, míg az egész testét ellepte.

 Ő viszont az utolsó pillanatig kitartott és másoknak adott erőt. Ezt a kitartást, fel nem adást adja tovább most párja, Tibor, aki szerelme halála óta egyedül neveli három gyönyörű kisfiukat, akiknek a szemében szinte látni édesanyjuk tekintetét. 

Nincs olyan nap, hogy Tibor ne menne ki szerelméhez a temetőbe Fotó: Bors

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.