Eltűnt egy anya és a 8 hónapos babája

édesanya
PUBLIKÁLÁS: 2025. július 31. 18:10
Több, mint két hete nem tudni róluk semmit.

Több mint két hete nyom nélkül eltűnt egy 36 éves nő és nyolc hónapos kislánya az Egyesült Államokban. A hatóságok és a család most kétségbeesett kutatásba kezdtek, hogy megtalálják őket.

anya
Fotó:  Unsplash (Illusztráció)

Whisper Owen és kislánya, Sandra McCarty legutóbb július 15-én tűntek fel Kaliforniában, miután Fresno városából indultak vissza Sacramento-i otthonukba. Az utolsó ismert felvétel róluk egy közlekedési kamera által készült aznap este 8 óra körül Atwater városában, mintegy 100 kilométerre Fresnótól. Azóta semmilyen nyomuk nincs. A rendőrség egyelőre nem talált arra utaló jelet, hogy bűncselekmény történt volna, de a körülmények továbbra is rejtélyesek. A család három napig nem is jelentette az eltűnést – mint kiderült, egy félreértés miatt: Whisper párja úgy hitte, a nő édesanyjánál maradt segíteni a ház körül, ezért nem aggódott. - írja a The Mirror.

A kislány egy rutin orvosi vizsgálat miatt volt Fresno-ban anyjával, majd Whisper meglátogatta testvérét, Richard Owent is, aki délután fél háromkor látta őt utoljára. Ezt követően nyoma veszett. Whisper édesanyja, Vickie Torres a CNN-nek nyilatkozva elmondta: „Olyan, mintha a föld nyelte volna el őket. Kétségbe vagyok esve.” Richard hozzátette, hogy testvére magas vérnyomással küzdött, ami a szülés óta rosszabbodott, és nem zárja ki, hogy esetleg egészségügyi probléma történt vezetés közben. „Nem tudom elhessegetni azt az érzést, hogy valami borzalmas dolog történt” – mondta. A család szerint semmi sem utalt arra, hogy Whisper el akarna tűnni. Boldog volt, pozitívan beszélt az életéről, és örömmel nevelte gyermekét.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.