Hamarosan a hazai mozikba is megérkezik a Leslie Nielsen-féle Csupasz pisztoly remake-szerű folytatása. Noha a komédiaklasszikus legújabb epizódja egyesek számára csak üdítő limonádémozi lesz a nyári nagy hőségben, pedig ez az alkotás majd úgy fog bevonulni a történelemkönyvekbe, mint a film, ami összehozta Pamela Andersont és Liam Neesont. Hollywood két rutinos figurája a rajongók legnagyobb meglepetésére és örömére fokozatosan talált egymásra. Az utóbbi hetekben és hónapokban szemmel látható volt, mennyire élvezik egymás társaságát, és most már félig-meddig hivatalos, hogy nem csak munkatársként tekintenek a másikra. Ez egyébként már nem az első eset, hogy a kaliforniai álomgyár összeboronál két híres arcot, Neeson és Anderson előtt már mások is egymásba habarodtak a kamerák kereszttüzében.
A 2000-es évek végén üstökösként száguldott be Hollywoodba az Alkonyat-franchise. A Stephenie Meyer műveiből készült filmsorozat hirtelen óriási rajongótáborra tett szert, akik teljesen elveszítették az eszüket, mikor megtudták, a mozi főszereplői, Robert Pattinson és Kristen Stewart a való életben is egy párt alkotnak. A fiatal főhősök három évig randiztak, kapcsolatuknak Stewart hűtlensége vetett véget, mikor a jelenleg Jason Momoával Budapesten tartózkodó Pattinsont megcsalta a Hófehér és a vadász című film házas rendezőjével, Rupert Sandersszel.
Hollywood történetének talán leghíresebb szuperpárosának sztorija is egy forgatáson kezdődött. Brad Pitt és Angelina Jolie között a 2005-ben bemutatott Mr. és Mrs. Smith készületei alatt gyulladt lángra a szerelem. A mesébe illő történetnek egyetlen szépséghibája volt, Pitt évek óta házasságban élt Jennifer Anistonnal, aki végül szintén egy forgatáson talált vigaszt Vince Vaughn nevű kollégája személyében. „Brangelináék” nagyjából tíz évig alkottak egy párt, 2014-es válásuk pedig akkora vihart kavart, hogy még ma is lehet érezni az utószelét.
A filmtörténelem egyik legkedveltebb romantikus drámájának, a Szerelmünk lapjainak akkora ereje volt, hogy még a főszereplőket is meggyőzte arról, valóban szerelmesek egymásba. Pedig Rachel McAdams és Ryan Gosling kifejezetten gyűlölték egymást a forgatás alatt, rendszeresen ordítozásig és sárdobálásig fajult a közöttük lévő feszültség. Azonban a gyűlölet egyhamar szerelembe fordult át, és a két színész olyannyira megkedvelte egymást, hogy a stúdión kívül elkezdték keresni a másik társaságát és hónapokon keresztül randiztak.
A budapesti koncertjén az MVM Dome-ot másfél héttel ezelőtt szabályosan felrobbantó Jennifer Lopezt is a színfalak mögött találta meg a szerelem. 2002-ben Ben Affleckkel együtt forgatták a Gengszter románc című komédiát, ahol a „Bennifer” becenévre keresztelt sztárpár először (de nem utoljára) egymásra talált. A románc első köre két évig tartott, 2004-ben szakítottak, hogy végül közel két évtizeddel később ismét egymásra találjanak. Ám a második kapcsolatuk sem lett sokkal sikeresebb, hiszen a 2022-ben egymásnak örök hűséget fogadó páros sztorija tavaly végül válással végződött.
A szerelem hálói sokszor kifürkészhetetlenek. Erről a vászon nagy hálószövője, Andrew Garfield tudna csak igazán mesélni, akinek kolléganője, és egyben filmbéli partnere, a Gwen Stacy-t alakító Emma Stone csavarta el a fejét. A két fiatal színész A csodálatos Pókember első részének készítése során melegedett össze, és a kamera előtti románcot azon kívül is folytatták négy éven keresztül. Végül 2015-ben szakítottak, de mindkét fél tisztelettel és szeretettel beszél a másikról, és noha Stone már 2020 óta házas, a rajongók nagy álma, hogy a Marvel sztárpárja egyszer újra összeálljon.
A Liam Neeson és Pamela Anderson főszereplésével érkező Csupasz pisztoly 2025. augusztus 7-étől lesz megtekinthető a hazai filmszínházakban!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.