Újabb tragédia: súlyos kórban szenved a horrorbalesetben árván maradt kislány

lengyel
PUBLIKÁLÁS: 2023. október 05. 16:00
A másfél éves Joasia Rábakecölnél elvesztette egész családját, most pedig két súlyos betegség gyanújával vizsgálják.

Mint arról a Bors is írt, valóságos földi pokol lett egy lengyel család álomnyaralásából júniusban Győr-Moson-Sopron vármegyében: Adrian és Adrianna két gyerekükkel, a négy éves Bartekkel és a másfél éves Joasiával indultak Horvátországba, azonban Rábekecölnél súlyos balesetet szenvedtek. 

A kis Joasia anyukáját, apukáját és testvérét is elvesztette, most pedig súlyos betegségekkel kell szembenéznie

A kocsit vezető apa, Adrian belerohant az autópályán egy lengyel kamionba, a balesetben pedig Joasia kivételével mindenki életét vesztette. A kislányt hetekig magyar kórházban ápolták, míg aztán lábadozása közben konzuli segítséggel hazaszállították szülővárosába, Wloclavekbe. 

Bár sokáig nem lehetett tudni, ki fogja felnevelni, mára kiderült, hogy apai nagynénje, Monika veszi magához a kicsit.

- Miután visszatért Lengyelországba, Joasia a nagyszüleihez került. Végül azonban úgy döntöttünk, hogy velem és a családommal fog élni. Van egy 2 éves kislányunk, így együtt, nővérekként fognak felnőni

 - mondta a Wloclavek nevű lengyel lapnak. Hozzátette, az egész család azon dolgozik, hogy a kislánynak megfelelő környezetet és életet teremtsenek.

- A feladat, amellyel most szembe kell néznünk, nemcsak az, hogy Joasia minden igényének megfeleljünk és neveljük, hanem hogy olyan pszichés támogatást nyújtsunk neki, ami segít megbirkóznia a szerettei elvesztése okozta traumával

 - szögezte le a kislány nagynénje. A családért korábban nagyszabású gyűjtés is indult, amibe nem csak a lengyelek, de a magyarok is beszálltak, így több millió forint jött össze a temetésre, az árván maradt kislánynak és a nevelőinek. 

Azonban a gyűjtés újraindult, mivel kiderült: a tragédiát egy újabb trauma követte, ugyanis az orvosi vizsgálatok során kiderült, hogy a kislány vélhetően két súlyos betegségben is szenved.

 

- Joasia valószínűleg súlyosan allergiás, emellett felmerült az atópiás dermatitisszel gyanúja is. A diagnózishoz nagyon sok vizsgálaton kell átesnie. Ezeket le kell tesztelni, és minden lehetséges kezelést megkezdeni

 - mondta Monika. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.