Szülei már rá sem ismertek fiukra, akinek teljesen megváltozott a viselkedése a folyamatos és kínzó fejfájás miatt. Archie 12 hónapon keresztül küzdött a fejfájással, ami miatt iskola kerülő lett, mert inkább otthon maradt ágyban fekve.
A 33 éves Leionie Power kezdetben nem aggódott a fia miatt, mert azt gondolta, hogy a hormonális változások és az alváshiány a folytonos képernyő előtt töltött idő miatt változott meg gyermeke. Aztán később orvosi segítséget kértek, de kezdetben nem tudtak magyarázatot találni a tünetekre. A rejtélynek végül egy egyszerű szemvizsgálat vetett véget. A 14 éves fiú látóidegében egy duzzanatot találtak. A fiatalt kórházba szállították, ahol egy CT vizsgálat egy nagy méretű daganatot mutatott ki az agyában.
- Állandóan aludni akart, és mindig azt mondta, hogy fáradt és kimerült, úgy éreztem, hogy már nem ugyanaz a gyerekem – kezdte az édesanya megdöbbentő vallomását. A 14 éves Archiet néhány napon belül megműtötték, hogy eltávolítsák a 8 centis daganatot.
- Még nem vagyunk túl a nehezén. Haza tudott jönni, reméljük, hogy nem lesz szüksége további műtétre. Elismerjük, hogy hatalmas szerencsénk volt. Hazahozhattuk a gyermekünket és láthatjuk, ahogy felnő, megtapasztalja az élet örömeit, egy nap rátalál majd a szerelemre, és végül saját családot alapít – újságolta boldogan gyereke gyógyulásának a hírét Leionie a Mirrornak.
Archie azóta újabb kezelésen esett át, hogy folyadékot engedjenek le az agyából. Most otthon lábadozik, és a következő öt évet szoros megfigyelés alatt fogja tölteni, nehogy újabb daganatok keletkezzenek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.