Folytatódik a Szerencsejáték Zrt. játszótér építési programja

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2023. szeptember 19. 15:10
Idén újabb befogadó játszóterek épülnek országszerte a nagyvárosokban a Szerencsejáték Zrt. támogatásával. Az első 2023-ban átadott játszótér az V. kerületi Hild téren került átadásra, amelynek megvalósításához a nemzeti lottótársaság 60 millió forinttal járult hozzá. „A játék összeköt!” program keretében eddig 22 olyan inkluzív játszótér épült, ahol ép és fogyatékkal élő gyermekek közösen játszhatnak. Ez a szám év végéig 28-ra fog emelkedni.

2023-ban tovább folytatódik a nemzeti lottótársaság játszótér építési programja, újabb 6 darabbal bővül az inkluzív játszóterek száma, ahol ép és fogyatékkal élő gyermekek közösen játszhatnak együtt. Az idén először átadott játszótér a fővárosi V. kerületi Hild téren található, a megépítését ezúttal a nemzeti lottótársaság az önkormányzattal közösen végezte el a tér megújításával együtt.

Fotó: Szerencsejáték Zrt

Mager Andrea, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta: „A játszótér építési program alapjául az az elköteleződés szolgált, amelyet 20 évvel ezelőtt tettünk, miszerint segítjük a fogyatékossággal élők társadalmi integrációját. Ezekkel a játszóterekkel lehetőséget nyújtunk ahhoz, hogy a fogyatékossággal élő gyerekek ép társaikkal közösen élhessék meg a játék minden örömét. Hiszünk abban, hogy a közös élményeknek köszönhetően a gyerekek befogadóbbak és nyitottabbak lesznek, és felnőttként már ezt a szemléletet adhatják tovább a saját gyermekeiknek. A fogyatékkal élő gyerekek pedig e befogadó környezetnek köszönhetően válhatnak sikeres és boldog felnőttekké.”

A Szerencsejáték Zrt. az elsők között csatlakozott az Európai Lottótársaságok Szövetsége és az Európai Fogyatékosságügyi Fórum kezdeményezéséhez, amelyben a felek vállalták, hogy a szerencsejáték-szektor kiemelt szerepet tölt be a jövőben a fogyatékosságügy támogatásának területén. A társaság 2017-ben indította el befogadó játszótér programját, melyek építését az időszakosan megjelenő Nagykarácsony sorsjegy bevételéből finanszírozza. A sorsjegyen minden évben szemléletformáló üzeneteket is megjelenít.

Az országos program mottója: "A Játék összeköt!". Az egyetemes tervezéssel készített inkluzív játszóterek akadálymentesen megközelíthetők, az egyes játékelemek között kerekesszékkel önállóan, azaz segítség nélkül lehet közlekedni. A játékok nem feltétlenül speciális kialakításúak, de hozzáférhető játékélményt biztosítanak mindenki számára, megfelelő eszközkiképzéssel, burkolattal, megközelítési felülettel, akadálymentes közlekedési pontok biztosításával.

Fotó: Szerencsejáték Zrt

A Szerencsejáték Zrt. támogatásával 2022 év végéig 22 játszótér épült, melyek egyharmada Budapest különböző kerületeiben, míg kétharmada vidéki nagyvárosokban. Az egyes játszóterek külön tematikára épülnek, amely jól illeszkedik a városok hagyományaihoz, illetve településképéhez. A nemzeti lottótársaság idén ősszel a fővárosi V. kerületi játszótér mellett további 5 játszótér építését vállalta, ezek munkálatai már megkezdődtek. A program sikerességét jól mutatja, hogy 2022 év végére már közel húszezer gyermeket ismerkedhetett meg az önfeledt játék ezen formájával.

„A játék összeköt!” játszótérépítési program jószolgálati nagyköveteként továbbra is a világ- és Európa-bajnok, olimpikon vízilabdázó, Drávucz Rita.

A Szerencsejáték Zrt. 2003 óta elkötelezett a fogyatékkal élők társadalmi integrációjának elősegítésében. A társaság amellett, hogy jó példával elöljár, és elősegíti a megváltozott munkaképességűek nyíltpiaci foglalkoztatását, a témában rendszeres, széleskörű edukációs és tudásmegosztási tevékenységet is folytat. A játszótér építési program nemcsak arra alkalmas, hogy a vállalat az ügy iránti elkötelezettségét megerősítse, hanem arra is, hogy az érintett családokon keresztül meg jobban bevonja a társadalom minden tagját.

Fotó: Szerencsejáték Zrt

Minden, „A játék összeköt!” programhoz kapcsolódó további információról a https://rolunk.szerencsejatek.hu/hu/a-jatek-osszekot weboldalon tájékozódhatnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.