Dráma az M1-esen: a pénzügyőrök mentették meg a négytagú családot

M1-es autópálya
PUBLIKÁLÁS: 2023. szeptember 02. 09:16
Az eset idejére a sztráda egy szakaszát is le kellett zárni. A balesetben nem sérült meg senki.
KL

Kigyulladt autóból szabadítottak ki egy Ausztriába tartó román családot pénzügyőrök az M1-es autópályán; végül senki sem sérült meg - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.

A helyszínre a tűzoltókat is riasztani kellett Fotó: TÓTH IMRE / Hajdú-Bihari Napló

Azt írták, a szülők két kisgyermekükkel utaztak Ausztriába, amikor autójukból sűrű füst csapott ki, majd a jármű kigyulladt.

A NAV három járőre az óvodás és a bölcsődés korú gyermeket, valamint édesanyjukat a járőrautóba ültették. Az apát, aki próbálta kimenteni az értékeket az égő kocsiból, biztonságos helyre kísérték, majd igyekeztek megnyugtatni. A tájékoztatás szerint az eset miatt a tűzoltók megérkezéséig lezárták a sztráda érintett szakaszát. Néhány perccel később a mosonmagyaróvári hivatásos tűzoltók nekiláttak az oltásnak.

A közleményben kitértek arra is, hogy a NAV Bevetési Igazgatóságának több munkatársa is részt vett rendészeti és sérült beteg ellátását segítő képzésen. A speciális segítségnyújtást a járőrök önként tanulják, hogy rendkívüli helyzetekben is eljárhassanak.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.