Országszerte tarolt a vihar a nyár utolsó heteiben. A probléma Kemecsét is sújtotta. A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei település egyik lakója az a Lakatos Gabriella, akit a volt párja mindkét szemétől megfosztott. Gy. Attila nem volt hajlandó elfogadni, hogy a fiatal nő kiadta az útját, ráadásul a feljelentést sem vonta vissza, amit a korábbi elrablásáért tett a Gengszter becenevet büszkén viselő férfi ellen. A család bízik benne, hogy az orvostudomány az elkövetkező években annyit fejlődik, hogy egy napon a kislányát egyedül nevelő édesanya visszanyeri a látását.
Gabriella egyelőre dolgozni nem tud, és az otthonát sem szívesen hagyja el a legfőbb támasza, a bátyja nélkül. Róbert most egy szomorú hírről számolt be lapunknak.
- A korábbi házamat a nyomorult Gy. tette után a húgomnak ajándékoztam, hogy ott nevelhesse a kislányát, a most nagycsoportos óvodás Mírát, és együtt lakhasson az édesanyánkkal. Az épület azonban régi típusú, amiatt pedig a heves vihar annyira megtépázta, hogy gyakorlatilag akár a következő nagyobb esőzés lakhatatlanná teheti – mondta szomorúan a férfi.
A szél és a víz leszedte a házról a stablondeszkát, eltört a tetőléc, levitt néhány cserepet, ezek miatt pedig beázik az épület. Természetesen már felkértünk egy ácsot, hogy megnézze, javítható-e az ingatlan, és a szakember közölte, hogy a felújítást minél előbb el kell végezni, ha nem szeretnénk, hogy az 50 éves ház beomoljon
– mesélte Róbert.
- Gabica most mindent elveszíthet, amit sikerült neki megteremtenünk. A kis Míra ragaszkodna hozzá, hogy a saját ágyában aludjon, de a házuk veszélyes, ezért minden este meg kell győznünk, hogy jöjjenek át hozzánk vendégségbe. Ez nem is nagy távolság, mert néhány számmal egymás mellett lakunk – árulta el az aggódó családtag.
- Szerettem volna a cserepeket visszahelyezni, de az ács erről lebeszélt. Azt mondta, ha felmegyek a tetőre, beszakadhat. A felújításra 1,5 millió forintot kell összegyűjtenünk. Nem szívesen kérek másoktól, de muszáj megtennem. Kénytelenek vagyunk gyűjtést indítani, hiszen egy egyedülálló édesanya és a gyermeke lakhatása a tét!
Gy. Attila jelenleg is letartóztatásban ül. Gabriella elrablása miatt már elsőfokon kiszabták rá a börtönbüntetést. A nő megverését és megvakítását azonban emberölés kísérleteként értékelték, és mint visszaesőre, az ügyész a tényleges életfogytiglant kért. A tárgyalássorozat ősszel folytatódik.
- A húgomat az elmúlt évek és hónapok történései teljesen megviselték. A pszichiátere ezért azt javasolta, hogy a jövőben kerülje el a tárgyalótermet!
- fejezte be Róbert.
Aki szeretne segíteni Gabriella háza felújításában, erre a számlaszámra utalhatja adományát:
Számlatulajdonos neve: Orosz Míra Norina
Számlaszám: 1177 3449 - 0308-8889
Közlemény: Adomány Lakatos Gabriella részére
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.