„Meg fogok halni” - Versenyt fut az idővel a gyönyörű 23 éves nő családja

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 18. 12:30
Szörnyű megpróbáltatásokon van túl egy fiatal nő, aki minden nap megküzd az életben maradásért.
K.C.

Egy „öngyilkos betegséggel” diagnosztizált fiatal nő családja megosztotta szívfájdalmát, miközben kétségbeesetten próbálják megmenteni a tinédzsert a szenvedéstől.

Képünk illusztráció / Fotó: Pixabay

A kenti Canterburyből származó Amelia Martin 17 éves volt, amikor az élete a feje tetejére állt. A hetekig tartó fájdalmak után Ameliánál CRPS-t és egy kisrostos neuropátiának nevezett idegrendszeri rendellenességet diagnosztizáltak. 

A kórság gyakori és erős fájdalmakat okoz az embernek. Amelia véletlenszerűen tűszúrást tapasztal, illetve ég a bőre. Sőt allergiaként is felléphet, ami miatt a bőr hámlik, amikor vízzel találkozik.

- Folyton azt mondogatta, hogy égnek a lábujjai. Nem engedte, hogy megérintsem. Azt mondta, úgy érzi, hogy meg fog halni – kezdte édesanyja, Natalie Martin megdöbbentő vallomását, majd hozzátette: - A dolgok reggelre rosszabbra fordultak, amikor a teste kezdte feladni a küzdelmet.

A tinédzser, aki elmondása szerint úgy érezte, mintha élve égették volna meg, többé nem volt képes irányítani a végtagjait, valamint elvesztette az ízlelés és tapintás képességét. Egyetlen hely van, ahol létezik egy kezelés, amivel kettes vagy hármas fájdalomszintre csökkenthetik a fájdalmát. Amelia jelenleg napi nyolcas és kilences szintű fájdalomtól szenved. 

- Ha nem teszünk valamit, tudom, hogy jövőre nem lesz meg a lányom. Ez az egyetlen reményünk, ez minden, amink van. Millie története szívszorító, és az elmúlt öt és fél évben végignéztük, ahogy elviseli a kegyetlen neurológiai betegség okozta könyörtelen fájdalmat és intenzív szenvedést. A bizonytalanság gyötrelmes, de az ő ereje, rugalmassága és bátorsága erőt ad ahhoz, hogy továbbra is minden porcikámmal harcoljak azért, hogy Millie visszakapja az életét. Azt az életet, amelyet megérdemel, és amelyre annyira vágyik - árulta el az édesanya, aki adománygyűjtést indított, hogy ki tudja fizetni a kezelést.

(VIA)
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.