Nyomtalanul tűnt el a 14 éves magyar gyilkos anyja – senki sem tudja, mi történhetett vele

Csernely
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 26. 08:30
Eltűnésért körözik a gyilkossággal gyanúsított 14 éves csernelyi fiú édesanyját. Levente öt testvérét jelenleg a Budapesten élő nagymamájuk neveli. Mónika attól tart, hogy a lánya nem önszántából hagyta el Magyarországot.
Kóré Károly

Mint arról a Bors is beszámolt, idén januárban kegyetlenül meggyilkoltak egy 83 éves asszonyt Csernelyen. A szörnyű tettel a 14 éves Leventét gyanúsítják. A fiú rendszeresen átjárt a szomszédjához, Ilonához. A borzalmak napján azonban összevesztek, ezért a kamasz a gyanú szerint annyira megverte az asszonyt, hogy nem lehetett már rajta segíteni. A fiút hamar elkapták és elrendelték a letartóztatását. Jelenleg Miskolcon tartják fogva.

Csernely
A gyanú szerint Levente ölte meg a 83 éves asszonyt Fotó: Google Maps

A kamasznak összesen kilenc testvére van, de közülük többen nagykorúak. A gyerekek nagymamája Budapesten él. A szörnyűség után úgy döntött, hogy a kiskorú gyerekeket a lányával együtt magához veszi, ezt a gyámhatóság is engedélyezte. Mónika most újabb fejleményekről számolt be lapunknak.

Egy rövid ideig együtt éltünk, de áprilisban a lányom egyszerűen eltűnt. Most a párommal nevelem öt gyermekét. Ez anyagilag és fizikailag is megvisel. Mindketten építkezéseken dolgozunk: az átadás előtt álló lakásokat takarítjuk 

– mondta a nagyszülő.

Mónika meggyőződése, hogy a lánya nem önszántából szívódott fel.

Éppen ismerkedett egy nem túl szimpatikus férfivel. Biztos vagyok benne, hogy ő kényszerítette, hogy vele tartson.

 Mónika hónapok óta semmilyen életjelet nem adott magáról, ezért bejelentést is tettem a rendőrségen. Azóta is körözik – nyilatkozta az aggódó nagyszülő, aki a helyzet ellenére sem tart a legrosszabbtól.

– Kaptam egy kinti ismerősömtől egy megbízhatónak tűnő információt, mely szerint a lányomat valamiért fogva tartják Németországban. Ezt természetesen a magyar hatóság tudomására hoztam. Úgy tudom, a magyar állam már fel is vette a kapcsolatot a némettel – árulta el Mónika.

A nagymama mindent megtesz

– Hiányolják az édesanyjukat. A legkisebb 2, a legidősebb 18 éves. Szükségük lenne a lányomra, most kénytelen vagyok őt a magam módján pótolni. Remélem, hogy a gyermekem hamarosan tisztázza magát és biztonságban hazatér Magyarországra – közölte a nagyszülő.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.