Csányi halálos mászókabaleset: megnevezték a zsaruk a felelősöket

csányi mászókabaleset
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 06. 16:00 / FRISSÍTÉS: 2023. július 06. 17:12
Vádemelési javaslattal lezárta a nyomozást a csányi mászókabaleset ügyében a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrségi vizsgálat eredménye szerint a hatéves Mercédesz haláláért a település polgármestere, illetve az óvoda intézményvezetője felel.
Kóré Károly

Lezárta a rendőrség a nyomozást a csányi mászókabaleset ügyében. Mint arról a Bors beszámolt, 2019 őszén a hatéves Radics Mercédesz az óvoda udvarán álló köteles mászókán játszott, amikor az eszköz kidőlt és agyonnyomta a hatéves kislányt. A faluban azonnal elszabadultak az indulatok, ám éppen a gyermekét gyászoló édesapa, Béla intette nyugalomra az óvoda előtt összegyűlt tömeget.

Csány mászókabaleset
Megrendítő a szülők gyásza 

– A felelősség megállapítása a hatóság feladata mondta akkor a családfő.

Rosszul tették vissza a mászókát, tragédia lett belőle

A mászókán évekkel a baleset előtt elvégezte a szükséges vizsgálatokat egy arra szakosodott cég és megállapította, hogy hiányzik róla az ütéscsillapító réteg, valamint az esési terében betonjárda van. Ezek után a játékot kiemelték, majd 90 fokkal elfordították, és úgy helyezték vissza a talajba, hogy az eszköz kitámasztását is szolgáló létrát már nem tették vissza. A mászókát ebből következően csupán két, nem vízhatlanított fenyőgerenda tartotta, és a szerkezeten nem végeztek újabb biztonsági vizsgálatot.

Medve István, Csány polgármestere közvetlenül a tragédia után még azt mondta, hogy amennyiben bebizonyosodik a felelőssége, lemond tisztségéről. Most levében és telefonon is kerestük, de nem sikerült elérnünk. Radics Béla szerint felháborító a település első emberének viselkedése.

csány mászókabaleset
Mercédesz sírját a család rendszeresen látogatja.

A baleset óta nem keresett bennünket, nem kérdezte meg, miben segíthet. 

Egy kétezres faluban élünk, itt mindenki ismer mindenkit. Ha szembejön velem az utcán, int a kezével, de további kommunikációt nem kezdeményez, igaz, nem is nagyon tudnék neki mit mondani azon kívül, hogy illene távoznia a pozíciójából. A megbüntetése a bíróság feladata, nem az enyém, de bízom benne, hogy hosszú évekre börtönbe kerül – mondta Béla.

Konkoly-Thege László, a Heves Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője a Bors írásban feltett kérdésére válaszolva megerősítette azon információnkat, melyek szerint a rendőrség a polgármester és az óvoda intézményvezetője ellen tett vádemelési javaslatot.

"A foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt folyamatban lévő bűnügyben a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vádemelési javaslattal megküldte ugyan az iratokat az illetékes Hatvani Járási Ügyészségre, azonban a járási ügyészség azt visszaküldte a nyomozó hatóságnak, mivel nem telt még le a jogosultak számára az eljárási törvényben biztosított 30 napos indítványtételi határidő. Az ügyészség a vádemelés kérdésében a döntését csak ennek lejártát követően fogja meghozni" – írta válaszában a címzetes főügyész.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.