Áramütés ért egy 2 éves kisfiút falunapon, így van most

áramütés
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 09. 18:00
Az üzemeltető egy 14 éves kislányra bízta a körhintát, miközben ő lerészegedett.

A gyermeki öröm helyett sikoly hallatszott a szlovákiai Felsőkorompán tartott falunapi rendezvényen. A kisgyerekek részére a község körhintákat is beüzemelt a jeles napra. A két éves Mátyás szüleivel ment ki a faluba, és látta, ahogy a többi gyerek hintázik, ezért ő is kedvet kapott hozzá

Szülei egy teljesen hétköznapi körhintára ültették fel két és fél éves kisfiukat. Amikor viszont a kisfiú hozzáért a hinta lánc részéhez, áramütés érte és felsikoltott. Édesanyja odarohant, hogy megnyugtassa, mert nem tudta, mi történt, ekkor azonban rajta is keresztülfutott az áram.

Áramütés érte a kisfiút  Fotó: Pexels

Az anya is megsebesült

Édesanyja azonnal rohant megnyugtatni a kisfiát, viszont amikor hozzáért, ő is megérezte az áramütést. A kis Mátyást ezután mentővel, rendőri kísérettel kórházba szállították, majd két napon keresztül megfigyelték. Szerencsére nincs életveszélyben.

Előtte állítólag többen ültek a hintán, de velük nem történt semmi. Hétfőig kórházban voltak mindketten, Mátyáska is és az anyukája is 

– mesélte el lapunknak egy falubeli hölgy. 

– Jó, hogy ennyivel megúszták. Sokkal rosszabb is történhetett volna – mondta a falu másik lakója, Beáta. 

Beáta a két és fél éves Igor édesanyja. A láncos körhintához ő is el akart menni a fiával.

 

Fél órával a történtek után írt nekem a barátom, hogy mi történt és hogy ne vigyem oda gyerekeket

 

 – tette hozzá Beáta.

A kezelő puffogott 

A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy a tulajdonos nem foglalkozott a körhinta üzemeltetésével: egy 14 éves gyerekre bízta. A kezelő állítólag részeg volt. 

A rendőrök megszondáztatták a hinta üzemeltetőjét, aminek az eredménye pozitív lett: 0,23 ezrelék volt a leheletében

 – mondta Mária Linkešová, a nagyszombati regionális rendőrség szóvivője.

A helyiek úgy tudják, azért történhetett meg ez a szerencsétlenség, mert a körhinta nem volt leföldelve. Beáta lapunknak elmondta, hogy másnap a férfi gyorsan összepakolt, majd elmenekült a faluból.

A körhinta működésével kapcsolatos minden dokumentumot ellenőrizni fognak

 – tette hozzá a rendőrség szóvivője.

A balesetet gondatlanságból elkövetett általános veszélyeztetés bűncselekményeként vizsgálják a rendőrök.. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.