„Az állapotom romlás felé indult” - Először adott interjút a Jókai utcai házomlásban megsérült balerina

balerina
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 26. 15:30
Egy évvel ezelőtt örökre megváltozott az élete.
LA

Tóth Nikolettért egy ország izgult tavaly azután, hogy a Jókai utcai ház falai maga alá temették. Mint elmondta, nemcsak az épület, hanem álmai is romokba dőltek. 

Tóth Nikolett / Fotó: TV2

Az akkor mindössze 26 éves balettművész a balesetet csodával határos módon túlélte, de kerekesszékbe került. A tragédia óta soha sehol nem adott interjút, állapotáról is csak nagyon keveset lehetett tudni. Most viszont elég erőt érzett ahhoz, hogy mindarról meséljen, amin tavaly június 27-e óta keresztülment.

A baleset miatt én egyáltalán nem emlékszem az egész napomra, már a reggelre sem

- kezdte a fiatal lány, aki a baleset miatt csak sokkal később tért magához. Nem sok esélye volt a túlélésre, de sikerült neki, viszont lebénult.

Mindent megpróbáltak megtenni a kényelmem érdekében és hogy jobban érezzem magam. Az ott dolgozókat is sokkolta ez az egész eset, hogy ilyen fiatalon és ennyire súlyos sérüléseket szenvedtem

- mesélte a kórházban tartózkodásáról Niki, aki több műtéten átesett. Mint mondja, sokat segítettek neki a kórházi dolgozók, ahogy a családja és barátai is.

Mindig ott vannak mellettem, mindenhol, akárhova kell mennem, bármelyik kórházba, intézménybe vagy haza. Mindent félretéve jönnek és támogatnak. Mindenben próbálnak segíteni.

Mint mondja, akkori szerelmével azóta szakítottak, de barátok tudtak maradni. Állapotáról őszintén vallott:

Az állapotom romlás felé indult. Először az egyik kezem, most már a másik kezem kezdett el gyengülni. Most ezekkel van a legnagyobb probléma és feladat 

- vallotta be Niki, majd folytatta: 

Az orvosok nem igazán biztattak soha, mert nagyon súlyos gerincvelősérülésem van, nagyon minimális esély van arra, hogy felálljak. Nagyon minimális van, és én ebben hiszek.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.