Borzalmas, tragédiával végződő baleset történt a hétvégén. Még mindig sokkos állapotban van az a fiú, aki szombat este elgázolt egy úttesten fekvő 43 éves nőt Tiszavasváriban a Szilágyi út és a Vasvári Pál utcában. A nő a kereszteződésben feküdt, sötét ruhát viselt, és olyan súlyosan megsérült, hogy már helyszínen elhunyt. Az eset után a két család egymást hibáztatja.
Egy szemtanú végig nézhette a balesetet
B. Vera családja döbbenten áll az asszony halála előtt. Egyelőre csak találgatások vannak arra, hogy pontosan a 12 gyermekét és 2 unokáját magára hagyó asszony hogyan került az úttestre. Ám a Ripostnak sikerült elérnie Vera rokonait, ők számoltak be néhány részletről.
Sajnos egyelőre nem tudunk semmi pontosat
– kezdte Vera egyik közeli rokona.
- Annyi biztos, hogy volt vele valaki, aki láthatta is a balesetet. Végignézhette, hogy átmegy az autó Verán. A tragédia előtt vele sétálgatott és italozott. Úgy tudjuk, hogy nem volt nagyon berúgva, így nem valószínű, hogy ezért feküdt le az útra. Mindenesetre, keressük a szemtanút, aki aznap este vele volt, hogy tisztázza a helyzetet!
Sokkos állapotban hívta rokonát a sofőr
A Ripost információi szerint a 22 éves fiú hazafelé igyekezett, amikor meglátta Verát, aki keresztbe feküdt az úton. A sofőr már nem tudott megállni, elgázolta az asszonyt.
Úgy tudjuk, hogy sokkot kapott a srác
– folytatta a rokon.
- Verának esélye se volt túlélni a gázolást, mert teljesen átment rajta az autóval. Először a nagybátyját hívta, aki kisietett a helyszínre és ő hívta a mentőket.
Egymásnak feszül a két család?
A baleset után a fiú édesanyja súlyos vádakat osztott meg a Facebookon.
Azt állította, hogy Verát agyonverte az élettársa és, már halott volt, amikor átmentek rajta
– mondta tovább.
- Pedig ez nem igaz, hiszen az élettársa otthon aludt! Egyszerűen csak menteni akarta a fiát, aki elgázolta Verát. Ismerjük a sofőr családját már korábbról. A baleset után a rokonságból fel is vették velük a kapcsolatot.
Az esettel kapcsolatban a Ripost megkereste a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei RFK -t. A következő választ kaptuk:
"Megkeresésével kapcsolatban tájékoztatom, hogy az Ön által hivatkozott ügyben a Tiszavasvári Rendőrkapitányság halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat büntetőeljárást."
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.