Szijjártó: Tragédiát jelentene Európának, ha a Balkánon is az instabilitás lenne az úr

Ukrajna
PUBLIKÁLÁS: 2023. június 23. 10:26 / FRISSÍTÉS: 2023. június 23. 10:26
A tárcavezető hangsúlyozta: Bosznia-Hercegovina békéje és stabilitása nélkül nincsen béke és stabilitás a Balkánon.
B.P.

– Jól látható, hogy minden figyelem Kijevre irányul, „minden pénzt Ukrajnának adnak”, miközben a magyarok pontosan értik, hogy mekkora tragédiát jelentene Európának, ha a Balkánon is az instabilitás lenne az úr, és adott esetben veszélybe kerülne a béke – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Szarajevóban a közmédiának nyilatkozva csütörtökön.

SZIJJÁRTÓ Péter
Szijjártó Péter (Fotó: KKM)

Szijjártó Péter közölte: Magyarország 300 millió forinttal támogatja Bosznia-Hercegovina védelmi képességeinek fejlesztését. Elmondta, hogy ezt az összeget abból a forrásból irányítják át, amelyet már eleve be kellett fizetni a NATO-nak az afganisztáni biztonsági erők finanszírozására.
– Az afganisztáni fejleményeket ismerve ennek már nincs aktualitása, ezért a magyar kormány úgy döntött, hogy a felszabaduló összeget Bosznia-Hercegovina védelmi kapacitásainak javítására, fejlesztésére biztosítja – közölte.

A tárcavezető a magyar álláspontot ismertetve úgy fogalmazott: Európa kiemelt érdeke, hogy az Ukrajnában zajló háború mellett ne érje még egy biztonsági kihívás, hiszen jelenlegi helyzetében a kontinens nem lenne képes arra, hogy két biztonsági típusú válságot is egyszerre sikerrel oldjon meg.

A tárcavezető kiemelte, hogy az Ukrajnában zajló háború felértékeli a balkáni biztonság jelentőségét, ezért az Európai Uniónak (EU) komoly lépéseket kellene tennie annak érdekében, hogy támogassa a stabilitást, a békét és a nyugalmat a Balkánon.

A miniszter hozzátette, jól látható, hogy ezt Európában kevésbé értik, minden figyelem Kijevre irányul, „minden pénzt Ukrajnának adnak”, miközben a magyarok pontosan értik, hogy mekkora tragédiát jelentene Európának, ha a Balkánon is az instabilitás lenne az úr, és adott esetben veszélybe kerülne a béke.

– Bosznia-Hercegovina békéje és stabilitása nélkül nincsen béke és stabilitás a Balkánon
– szögezte le Szijjártó Péter.

Az Európai Bizottság csütörtökön 1,5 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajna számára, a 18 milliárd eurós makroszintű pénzügyi segélycsomag (MFA+) további részleteként – közölte a brüsszeli testület.

A hitel formájában nyújtandó támogatási csomag strukturális megoldást szolgáltat Ukrajna 2023-as finanszírozási szükségleteinek fedezésére. A források az alapvető közszolgáltatások biztosítására, például iskolák, kórházak működtetésére vagy a kitelepítettek lakhatásának megoldására, a makrogazdasági stabilitás megőrzésére és az orosz erők által elpusztított létfontosságú infrastruktúra helyreállítására használhatók fel.

A csütörtöki kifizetésre azt követően került sor, hogy a bizottság megállapította: Ukrajna továbbra is kielégítő haladást ért el a szakpolitikai feltételek végrehajtása terén, és teljesítette a jelentéstételi követelményeket, amelyeknek célja a pénzeszközök átlátható és hatékony felhasználásának biztosítása. Összességében a háború kezdete óta az Ukrajnának nyújtott támogatás mintegy 70 milliárd eurót tesz ki.

Ursula Von der Leyen a bizottság elnöke a támogatással kapcsolatban úgy nyilatkozott: – Európa tartja a szavát, és még több segély fog érkezni Ukrajnába. Az EU Ukrajna hosszú távon is Ukrajna mellett áll a szabadságért folytatott bátor harcában.

Von der Leyen kedden azt javasolta, hogy az uniós tagállamok a következő négy évben összesen 50 milliárd euró segélyt nyújtsanak Ukrajnának vissza nem térítendő támogatás és hitel formájában az ország újjáépítése céljából.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.