Everest

Erről beszélt a halála előtt Suhajda Szilárd: "Rosszkor, rossz helyen voltunk"

S.A.

Létrehozva: 2023.06.13.

Csodával határos módon éltük túl – így nyilatkozott korábbi, kis híján végzetesnek bizonyult mászásáról nem sokkal halála előtt Suhajda Szilárd.

Suhajda Szilárdnak május 25-én veszett nyoma a Mount Everest meghódítása közben, útban a csúcs felé. Akik látták, azok szerint útja utolsó, de talán legnehezebb szakasz előtt állt már, a halálzónában található Hillary-lépcső kapujában. Innen küldött jelet utoljára jeladója is, mielőtt végleg nyoma veszett volna.

Suhajda Szilárd
Az egyik utolsó, ismert fotó a hegymászóról Fotó: Ben Ferrer

A kitűnő magyar sportember oxigénpalack és serpák segítsége nélkül mászott, mert úgy tartotta: ez a hegy meghódításának legtisztességesebb módja. Palack nélkül járt a 8500 méter magas Loche-n, a hegyet 2019-ben mászta meg és ugyanígy ért fel a K2 csúcsára is.

Suhajda: A halálzóna miatt kihívás az Everest

– Az Everest nem a megmászását igénylő technika, hanem az oxigénhiányos halálzóna miatt számít rendkívüli kihívásnak – többek között erről is beszélt a Viharsarok podcastban, amit indulása előtt, kora tavasszal rögzítettek. Itt kitért arra is, hogy egyszer csodával határos módon maradt életben társával, amikor az Alpok egyik csúcsát rohamozták meg.

Sátra az alaptáborban Fotó: Suhajda Szilárd facebook

Két lavina is átment Suhajda Szilárdékon

– Meggondolatlanul nekivágtunk az Alpoknak, és rosszkor, rossz helyen voltunk. Nem foglalkoztunk az előrejelzéssel, és azt gondoltuk, mi az nekünk, hogy ennyi hó esik. Így is, úgy is fel fogunk jutni erre a csúcsra. És a végén elvitt minket a hó, de túléltük – kezdte Suhajda, aki rendkívül szerényen beszélt saját eredményeiről, és rendkívüli tisztelettel a hegyről.

– Baleset volt igazából, és csodával határos módon végül sikerült lejönnünk a hegyről. Valójában rossz helyen vertük fel a sátrunkat, és hajnalban két lavina kereszteződésébe kerültünk. Néha a hó alatt voltunk, néha fölé kerültünk, de végül úgy álltunk meg, hogy a hó felszínén voltunk. 

Mintegy 150 métert sodort minket a hó, néhány méterre álltunk meg az első fától. Az alattunk lévő fenyőerdőt letarolta a lavina. Ha annak az első fának nekicsap a hóár, akkor most nem beszélgetünk

 – mondta a hegymászó a riporternek. Az eset az osztrák Alpokban történt.

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/LXwEtvFbXJuXJJ0MRGCCt16-gL34mtdDuIZibCKGeOU/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQzNzhjMzA3MTAxMjQ2OGJhNTYzMDVjZGExZWM2MGQ4.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Suhajda Szilárd percről percre küzdött az életéért – drámai részleteket osztott meg a szakértő

Suhajda Szilárd előre megmondta, mi várhat rá.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757164_auto_resized.jpg
origo.hu

A kiscsapat, amely porig alázza a Real Madridot és a Barcelonát is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22794_resized.jpg?avcount=1702216211
origo.hu

Zavaros fordulat: mi van megint Tóth Andi és Marics Peti között?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758049_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy 17, egy 18 és egy 25 éves fiatal halálát okozta Norbert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757133_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nagy Feró miatt indult vérgőzös gyűlöletcunami Orbán Viktor ellen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757901_auto_resized.png
metropol.hu

Fontos bejelentést tett a BKK, ennek sokan nem fognak örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755706_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál is alig hitt a szemének, a Hertha ollózós gólját látni kell + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22795_resized.jpg?avcount=1702216211
origo.hu

Felháborító mivel árasztaná el Magyarországot Brüsszel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16756416_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zenészek testőre volt, most nemzetközi sztár: Ő Ádám Security - Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1702216211
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758261_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: Mentik az embereket, szörnyű kukásautó-baleset történt Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702216211
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/H3rKfWi40nI5TdG2wqVHKy-Zq4DupFDn-gYJyO378L4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkMjZlNzVhMzI5MjQ4YWM5YzAwYTc4ZGE3NGYzZjk2.jpg
Találkozás

Zelenszkij fogta magát és Orbán Viktor után utazott

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/t5e0_fNn82RZRCQzj458bBCGhTLrfs2VueTzlOGwr-c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzEwYjBlMTgwN2ViNzRiZGE4MjBiMTM1MzUwNmZhODQ2.jpg
Ukrajna

Dömötör Csaba: hetvenezer milliárdos kérdés Ukrajna EU-csatlakozása