Vita

Sportegyesülete reakciója a „beteg” kislány történetéhez

Bors

2023. június 1. csütörtök 18:06

Május 28-án egyszerre több internetes portálon jelent meg egy cikk, és annak verziói, amely szerint egy „élsportoló kislány már járni sem tud”, műteni fogják és „vérre van szüksége”. A szívhez szóló történet sokakat megérintett, rengeteg közösségi médiás poszt született.

"A megjelent cikkeknek több tízezer olvasója volt a legnagyobb bulvárlapokban az elmúlt négy nap alatt. Mivel az anyuka a gyerek egyesületét és konkrétan az edzőket vádolta szakmai munkájuk hiányosságaival, ezért több súlyos kritikát kapott az érintett egyesület is, és a ritmikus gimnasztika sportág is. Az eredeti cikk alapján az egyesületünk egyértelműen beazonosítható volt.

Mivel a cikkekben az édesanya állításai az első mondattól az utolsóig alaptalanok, így azonnal felvettük a kapcsolatot a kiadóval, hogy helyreigazítást kérjünk, és felvettük a kapcsoltot a cikkben nevezett kórházzal is. Az cikkek az eredeti portálokon már nem elérhetők - személyiségi jogokra hivatkozva azokat eltávolították. Nagy kár, hogy az anyuka akkor nem gondolt a megvádolt edzők, sportszakemberek személyiségi jogaira, amikor a cikkek megszülettek...

ítélet, bíróság
Illusztráció: Shutterstock / Shutterstock

A két legfontosabb információ az üggyel kapcsolatban:

A legjobb hír, hogy a kislány (akinek a személyiségi jogaira hivatkozva most hirtelen eltűnt a cikkek nagy része az online térből) iskolába jár, ugyanúgy, mint bármelyik diáktársa – ezt az információt számunkra az iskolája igazgatója is megerősítette. A cikkekben említett kórháznak az eset kapcsán vérre nincs szüksége. A megnevezett egészségügyi intézmény kérdésünkre messze elhatárolódott az ügytől és a cikkektől is.

Vagyis a cikkek „kattintásvadász” címeiből semmi nem igaz!

Tételesen és részletesen cáfolható az eredeti cikkek többi állítása is, de egykori sportolónk személyiségi jogainak tiszteletben tartása érdekében ettől eltekintünk. Egyben kijelentjük, hogy egyesületünkben – éppen a gyerekek egészséges fejlődése és testi épsége érdekében – nem végzünk, nem végeztetünk extrém lazításokat. Így ebből következő sérülés sem most, sem az elmúlt 23 évben nem fordult elő nálunk, amióta a klub működik. Arra azonban nem vagyunk semmilyen hatással, hogy otthon ki mit csinál, és esetleg további lazításokat vagy erősítéseket végez – ellenőrizetlen körülmények között.  

A ritmikus gimnasztika sportágban évente több ezer lány versenyez, nekik vannak szüleik, hozzátartozóik, iskolatársaik. Vagyis több tízezer azok száma, akiket egy ilyen – hamis – hír közvetlenül érint, és akiknek a bizalma rendül meg a sportágban azzal, hogy egy anyuka ilyen állításokat fogalmaz meg. Ezt nem lehet helyrehozni azzal, hogy négy nappal később az anyuka a Facebook-oldaláról vagy egyes portálokról törli vagy törölteti az általa generált cikkeket, amelyek egyébként továbbra is elérhetők más felületeken!

A fentiek miatt - a jelen cikk megjelentetésén túl - egyesületünk természetesen jogi lépéseket is tesz. Végtelenül sajnáljuk, hogy az édesanya értelmetlen vagdalkozásával ekkora kárt okoz maga körül, amelyben a kislány sérülhet a legjobban. Az anyuka méltatlan és sértő nyilatkozatai miatt nem szeretnénk, hogy az egyesületünk vagy edzőink név szerint szerepeljen a cikkekben. A sportágban dolgozók úgy is tudják, hogy hol versenyzett a kislány, és kik voltak az edzői."

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16507825_auto_resized.jpg
origo.hu

Szenvedélybeteg volt a magyar színész, egy pesti lakás árát szórta el

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20305_resized.jpg?avcount=1696401308
origo.hu

Itt a váratlan amerikai beismerés Ukrajnáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16504391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Egy ajándék Istentől": G.w.M végre megtette a nagy bejelentést és megmutatta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16505106_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hihetetlen változás: rá sem ismerni Tóth Andira - Fotó!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16507715_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Elképesztő: kiszivárgott, miről beszélt a videóbíró az asszisztensével Szoboszlaiék jogtalanul elvett gólja után!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20306_resized.jpg?avcount=1696401308
origo.hu

Rubint Réka párkereső műsorban szerepel - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16503944_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egy édesanya évi 300 ezret spórol azzal, hogy ősszel főzi a karácsonyi ebédet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16507754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szörnyű tragédia: egy felüljáróról zuhant le a busz, legalább 21 ember meghalt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/QbjJVqSTjY4DSLkFctIn5O74E0g5aQZo4CRTGgPTj9o/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZjZDdkZjM2OTNmMjRjZDRhMmY5MjExYWJkYjVmNjdh.jpg
Sorozatgyilkos

Magyar óvodások játszanak a százhalombattai rém játékaival

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/TCJTl564n4OShe8slxp1wvnMDWP413XUDm52y20W2ws/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc2ZTc0ZmVkNTYzMTQ4ODI5YTNjNjBlNWJjYWIwZGVm.jpg
Pomáz

„Videón láttam, ahogy lángokban állt a gyerekkori házam” – mondta lapunknak a pomázi tűz egyik károsultja – Videó