Kitartás

„Már alig várja, hogy felvegye az iskolatáskát” – elballagott az óvodából a csontrákos kislány, Hanna

F.I.

2023. június 6. kedd 10:30

A csontrákos kislányért egy egész ország szorít. Nagyon várja már az iskolát, de sajnos romlott az állapota.

Hanna mindössze 5 éves volt, amikor kiderült, hogy egy ritka daganatos betegségben, Ewing-szarkómában szenved. A kislány hatalmas erővel vette fel a harcot a betegséggel, összesen 14 kemoterápiát és 25 sugárkezelést kapott. Bár Hanna nagyon kitartó, de sajnos úgy tűnik, betegsége nem enyhül. 

Hanna betegsége nem enyhül Fotó: Máté Krisztián

Még egy vírust is elkapott

A Ripostnak Hanna édesanyja elmondta: a kislány daganatát sajnos nem tudták kivenni teljesen, mivel a gerincén, a csigolyák között helyezkedett el. Szervezetében mikroszkopikus részek maradtak a tumorból, amelyek gyakorlatilag bármikor aktiválódhatnak. A kislányt pár hete még kórházban kezelték Epstein-Barr vírussal. Jelenleg sincs jó állapotban, hónapok óta csillapíthatatlan fejfájás gyötri, illetve hetente többször is minden előjel nélkül belázasodik. Édesanyja elmondása szerint a kislány mostanában nem önmaga, kedvtelen és fáradékony. Utolsó vizsgálata eredményei sem kedveztek Hannának.

Hanna is érzi, hogy már nem a „régi”

A család nehéz időszakot él át. Nappal próbálnak úgy tenni, mintha minden rendben lenne, óvodába vitték a lányokat.  Este viszont mindenkire rátelepszik az aggodalom és a kétségbeesés. Nagyon félnek attól, hogy kislányuk visszaesik. Hanna is érzi, hogy ő már nem a „régi”, ha játszani kezd, nagyon hamar elfárad. Gyakran megkérdezi szüleitől azt is, hogy meg fog-e gyógyulni valaha.

Mostanában nagyon sokat alszik. A húga, Zseraldin, is szenved, mert nem érti, Hanna miért nem játszik már vele és miért bántja őt annyiszor – részletezte.

Zseraldin és Hanna szeptemberben kezdi majd az iskolát. Hanna már alig várja, hogy felvegye az iskolatáskát és a többi gyerekkel együtt iskolapadba ülhessen.

Nagyon rossz érzés, hogy nem tudok neki pontosat mondani. Nem tudom azt mondani, hogy biztosan minden rendben lesz, ezért inkább azt mondtam, hogy mi mindent megteszünk azért, hogy meggyógyulj.

 – mondta.

Hanna elballagott a suliból Fotó: Olvasói

Hannát egy kicsit megviselte az óvodai ballagás. Nagyon nehéz neki a búcsúzás, hiszen már sok kicsi barátjától kellett örökre elbúcsúznia. Ballagás után is sokáig pityergett otthon.

– Hannát a ballagásán a nagy tesók is elkísérték, aznap együtt volt a család. Hálásak vagyunk és egy csoda, hogy Hannának ez megadatott. Csodálatos pillanatok, ezekből merítünk erőt és tudunk menni tovább. Hannának menni kell tovább, ő egy csodakislány és nagyon bízunk abban, hogy lesz elég ereje tovább küzdeni

– árulta el Hanna édesanyja a Ripostnak.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16507789_auto_resized.jpg
origo.hu

Felüljáróról zuhant le egy busz, rengetegen meghaltak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20305_resized.jpg?avcount=1696399809
origo.hu

Itt a váratlan amerikai beismerés Ukrajnáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16507754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szörnyű tragédia: egy felüljáróról zuhant le a busz, legalább 21 ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508179_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Püspöki tanácskozás kezdődik a Vatikánban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16504757_auto_resized.png
metropol.hu

Eddig tartott a boldogság, már nem örülnek Lionel Messinek Miamiban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508167_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Volt amerikai ezredes: Zelenszkij a távozást tervezgeti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20306_resized.jpg?avcount=1696399809
origo.hu

Rubint Réka párkereső műsorban szerepel - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16506496_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az október lesz az év legjobb hónapja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16507915_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Som-Balogh Edina exkluzív vallomása: Folyamatban van a válásom!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16504391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Egy ajándék Istentől": G.w.M végre megtette a nagy bejelentést és megmutatta

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/QbjJVqSTjY4DSLkFctIn5O74E0g5aQZo4CRTGgPTj9o/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZjZDdkZjM2OTNmMjRjZDRhMmY5MjExYWJkYjVmNjdh.jpg
Sorozatgyilkos

Magyar óvodások játszanak a százhalombattai rém játékaival

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/TCJTl564n4OShe8slxp1wvnMDWP413XUDm52y20W2ws/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc2ZTc0ZmVkNTYzMTQ4ODI5YTNjNjBlNWJjYWIwZGVm.jpg
Pomáz

„Videón láttam, ahogy lángokban állt a gyerekkori házam” – mondta lapunknak a pomázi tűz egyik károsultja – Videó