Szerencse

Lövöldözés volt egy Pest megyei önkormányzat előtt, 11 éves kisfiú sebesült meg

Létrehozva: 2023.06.08.

A 11 éves Pest megyei fiúcska biciklivel hajtott át az airsoftozó srácok között. Kis híján a szeme világa bánta.

Kis híján a szeme világa ment rá egy kisiskolások közti airsoft csatára egy 11 éves Pest megyei fiúnak. A srác ugyanis éppen biciklijével tekert haza, amikor tudtán kívül egy airsoft harc közepébe hajtott a helyi önkormányzat előtt. Ekkor találta el az egyik lövedék kis híján a szeménél. 

Az airsoft fegyvereket a nyílt utcán tilos használni - Fotó: (illusztráció) / Pexels

- A fiam ezután hazajött a sérüléssel a szeme alatt, mi csak azt láttuk, hogy nagyon fogja a fejét és sír. Miután kisírta magát, elmondta, mi történt - mesélte az édesapa. Ezután fiával együtt felsétáltak a közelben posztoló rendőrökhöz, hogy segítsenek megtalálni az airsoftozó fiúkat, de mire a zsarukkal odamentek, már eltűntek az önkormányzat elől. 

Úgy tudni, hogy ezután a srácok az iskola előtt folytatták a játékos csatát, ekkor azonban szóltak nekik, később pedig az is kiderült, hogy a csata közben egy arra járó fiú megsérült. Miután ezt megtudták, a fiúk azonnal bocsánatot kértek: 

Hétfőn a srác, aki eltalálta, bocsánatot kért. Nem a fiamnak szánta a lövést, ő véletlenül került a csata közepébe. Mindketten 11 évesek, óvoda óta ismerik egymást és jóban is vannak. Én innentől lezártnak tekintem az ügyet

 - szögezte le. Mint mondta, az airsoft jó játék, de csak akkor, ha betartják a szabályokat közben.

- Ha zárt térben, védőszemüveggel játszák, akkor nincs semmi gond. De az utcán játszva bárkit eltalálhat egy eltévedt lövedék, amiből akár baj is lehet. Szerencsére esetünkben nagyobb volt az ijedtség, már jól van a fiam, csak egy pötty van a szeme mellett, ennyivel megúszta. Ez viszont csakis a szerencsén, a véletlenen és csak egy centin múlott

 - hangsúlyozta az apa. Azt is megjegyezte, hogy a felnőttek felelőssége is hatalmas az ügyben:

- Jön a suli vége, aztán a nyári szünet, kisereglenek a gyerekek. A játékot vagy a pénzt a játékra a felnőttektől kapják, így jó lenne, ha a felnőttek azt is elmondanák, hogy felelősséggel használják. Így megelőzhetőek lennének az ilyen balesetek. Tudjuk, hogy csak játszottak a gyerekek, nem is haragszunk rájuk. De legyen ez az eset intő példa gyerekeknek és a szülőknek is a nyárra - mondta az édesapa. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191127_auto_resized.jpg
origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714986020
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714986020
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika