Aktuális

Holttestek Szegeden: egy férfi és egy nő halt meg, a szomszédok sokkos állapotban vannak

Létrehozva: 2023.05.13.

Módosítva: 2023.05.13.

Egy férfi és egy nő holttestét találták meg a szegedi társasház egyik lakásában. Információink szerint gyilkosság és öngyilkosság történt.

Mint arról korábban a Bors is írt, két holttestet találtak hajnalban egy szegedi társasház egyik lakásában. A rendőrség egyelőre nem közölt részeleteket az üggyel kapcsolatban, de azt elárulták, hogy emberölés ügyében nyomoznak. 

Vélhetően gyilkosság és öngyilkosság történt - Fotó: Pexels

- A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2023. május 13-án hajnalban egy szegedi lakásban két holttestet találtak. Idegenkezűség gyanúja felmerült, a nyomozók vizsgálják az eset körülményeit - közölte a rendőrség

Lapunk úgy tudja, hogy az eset a nyugodt, társasházi környéken, a Dankó Pista utcában történt. A helyieket sokkolta az eset: 

- A szirénákat és a rendőröket láttuk, meg azt, hogy egyre többen érkeznek, sejtettük, hogy nagy baj történt. De azt, hogy ekkora, azt nem. Sokkolt minket, hogy ilyen szörnyűség történt a környéken, ez egy nyugodt utca 

- mondta egy utcabeli asszony, aki egy másik társasházban lakik. Mint mondta, ő maga nem ismerte az ott élőket, mindenkit csak látásból ismert:

- Név szerint nem tudtuk, ki és kicsoda, köszönőviszonyban voltunk. De abból a házból senkiből nem néztem volna ki ezt, mindenki normális, csendes és udvarias volt

 - szögezte le. 

Bár egyelőre pontosan nem tudni, mi történt, lapunk információi szerint egy középkorú férfi és nő holttestét találták meg, a lakásban pedig gyilkosság és öngyilkosság történt a tragikus hajnalon. 

A helyszínen készült képeket ITT nézheted meg.

A helyiek még jól emlékeznek egy kísértetiesen hasonló esetre a városban: áprilisban ugyanis a szegedi Kossuth Lajos utcában egy 40 éves férfi végzett 37 éves húgával, a gyilkosság után pedig önkezével vetett véget életének. A Délmagyar akkor a helyszínen járva megtudta, hogy a férfi megfojtotta a vele élő testvérét, majd utána felhívta a közös ismerősüket, akinek elmondta, hogy mit is tett, de a családi barát nem hitte el, amit hall. A gyilkos ezután maga ellen fordult

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot!

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714975814
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714975814
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat