Remény

Ezernél is több láb mozdult az izomsorvadásos Dórikáért

F.I.

2023. május 29. hétfő 16:00

Hatéves kora óta szenved izomsorvadásban a hajdúböszörményi Dórika. A Tündérkör Alapítvány jótékonysági futást szervezett, aminek a bevételével a kislányt szeretnék támogatni.

Nem mindennapi sporteseményt rendeztek a téglási Gokart pályán május 28-án: fogyatékkal élők és teljesen egészséges emberek együtt futottak. Tömegeket mozgatott meg a nyolcadik alkalommal tartott Tündérfutás, amit most a téglási gyermeknappal kötöttek össze. Hatalmas érdeklődéssel, több mint 700 nevezővel indult az első kör a téglási F1 gokart pályán. 

Dórika és Tóth Zsé Ferenc / Fotó: Tündérkör Alapítvány

A Tündérkör Alapítvány immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a Tündérfutást, amely elsősorban egy jótékonysági rendezvény. A sérült, fogyatékkal élő és elesett gyermekekre szeretné felhívni az emberek figyelmét. A Tündérkör Alapítvány minden évben kiválaszt egy gyermeket, akinek egy nagyobb összegű csomagot állítanak össze. Az idei rendezvényen befolyó összegből 100.000 forinttal a 11 éves Dórikát támogatják.

A hajdúböszörményből származó Dórika egy, még 

be nem azonosított izomsorvadási típusban szenved. Emiatt nemrég mindkét lábát egyszerre műtötték meg.

 Az anyukája egyedül neveli a kislányt, egy apró albérletben élnek, mellette pedig 4 órában dolgozik. A kislány azért, hogy állapota javuljon, mindennap jógára vagy tornára jár. 

Nagyon meghatódtunk, amikor mondták, hogy támogatni szeretnék Dórikát. Nem is gondoltunk rá, hogy ilyesmi megtörténhet 

– mondta el a Borsnak Igaz Nagy Anita, Dórika anyukája. 

A kislányt 6 éves korában diagnosztizálták a szörnyű betegséggel. Édesanyjának eleinte csak az tűnt fel, hogy Dórika folyton lábujjhegyen járt. 

Tavaly májusban mindkét lábát megműtötték, az Achilles-izmot hosszabbították meg. Szerencsére a műtét jól sikerült, hiszen augusztus végén, bár akkor még mankóval, a 7. Tündérfutáson sikerült végiggyalogolnia az 500 méteres távot. Akkoriban, hogy ezt a távot sétálva megtegye, egy hatalmas célkitűzés volt számára, amit sikeresen teljesített

 – árulta el a kislány édesanyja.

Ezen a rendezvényen egyetlen célunk van: minél nagyobb figyelmet kapjanak az elesett gyerekek, fogyatékkal élő gyerekek, vagy akik kimaradtak a szociális segítőhálóból. Aki vett részt ilyen rendezvényen, tudja, hogy leírhatatlan és megismételhetetlen érték, amikor egy sérült gyermek beér a célba, és látszik az arcán az öröm, a hit

 – avatott be bennünket Tóth Zsé Ferenc, a Tündérkör alapítvány elnöke, aki arról is beszélt, hogy minden versenyen választanak 20 olyan gyermeket, akik mozgássérültek, ennek ellenére indulnak a Tündérkörön. Ezek a versenyzők Különleges Tündér díjat kapnak. Tavaly Dórikát is kitüntették ezzel a díjjal. Az alapítvány elnöke a Borsnak azt is elárulta, hogy Dórika legnagyobb vágya egy kiskutya volt, ezért az alapítvány egy menhelyi mentett négylábúval is megajándékozta a kislányt, akivel idén már együtt vettek részt a futáson.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16507368_auto_resized.jpg
origo.hu

Rubint Réka párkereső műsorba szerepel - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20305_resized.jpg?avcount=1696398909
origo.hu

Itt a váratlan amerikai beismerés Ukrajnáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16506659_auto_resized.png
metropol.hu

Ronaldo is csak irigykedik: A Fradi a világ legjobb formában lévő csapata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508329_auto_resized.jpg
hirtv.hu

„Nem tehetek semmit” - ez hangzott el a VAR-szobában Szoboszlaiék jogtalanul elvett gólja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16505769_auto_resized.jpg
ripost.hu

„A sok pénzből nem hogy a melleket csináltatnának” – Páros lábbal álltak bele a Gáspár lányokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16508179_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Püspöki tanácskozás kezdődik a Vatikánban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20306_resized.jpg?avcount=1696398909
origo.hu

Rubint Réka párkereső műsorban szerepel - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16503944_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egy édesanya évi 300 ezret spórol azzal, hogy ősszel főzi a karácsonyi ebédet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16504323_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bringázás közben tűnt el a 9 éves, angyalarcú kislány, nagy erőkkel keresik a hatóságok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16504391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Egy ajándék Istentől": G.w.M végre megtette a nagy bejelentést és megmutatta

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/QbjJVqSTjY4DSLkFctIn5O74E0g5aQZo4CRTGgPTj9o/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZjZDdkZjM2OTNmMjRjZDRhMmY5MjExYWJkYjVmNjdh.jpg
Sorozatgyilkos

Magyar óvodások játszanak a százhalombattai rém játékaival

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/TCJTl564n4OShe8slxp1wvnMDWP413XUDm52y20W2ws/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc2ZTc0ZmVkNTYzMTQ4ODI5YTNjNjBlNWJjYWIwZGVm.jpg
Pomáz

„Videón láttam, ahogy lángokban állt a gyerekkori házam” – mondta lapunknak a pomázi tűz egyik károsultja – Videó