Károly koronázásának időpontja egybe esik egy másik, kiemelkedő eseménnyel: 70 évvel ezelőtt, 1952-ben lépett trónra édesanyja, II. Erzsébet. A két historikus történés adta az apropót ahhoz, hogy árverésre bocsátsák Károly első felesége, a szépséges Diana hercegné estélyijét. A ruhadarabot történelmi találkozókon viselte a tragikusan fiatalon, balesetben 1996-ban elhunyt hercegné. Kikiáltási ára 67 millió forintnyi fontról indul, de nem kizárt, hogy ennek duplájáért talál majd gazdára augusztus végén.
Egy igazi műremek
A skarlátvörös műremeket Bruce Oldfield tervezte, a ruhakölteményt Diana először 1991-ben a Nagy durranás című film premierjén viselte a londoni Odeonban. Ebben, a finom selyemből készült darabban fogadta az Angliába látogató Göncz Árpádot és feleségét, Zsuzsa asszonyt is, akik szintén a bemutató meghívottjai voltak.
Ezer év és a három nap
Diana kétszer járt Magyarországon, először 1990-ben férjével, Károllyal, majd 1992-ben egyedül érkezett, egy szervezet fővédnökeként. A két alkalommal összesen hat napot töltött nálunk. Mindkét látogatása tartogatott felejthetetlen mozzanatot.
1990-ben Göncz Árpád és felesége a ferihegyi reptéren várták a brit uralkodói repülőgépet. Göncznek Károlyék voltak az első hivatalos, diplomáciai vendégei, így aztán a hivatalos protokollal nem volt egészen tisztában. Ezért, az akkor még ideiglenes köztársasági elnöki posztot betöltő Göncz rögtön egy őszinte vallomást intézett vendégeihez. Károlyhoz fordulva azt mondta az etikettről:
- Az ön családja ezer éve csinálja ezt, én három napja!
Ha maga azt tudná...
A másik eset Diana második látogatásán történt, aminek egyik programja egy balett előadás megtekintése volt az Operaházban. Diana a fején a Spencer család diadémjával ült a páholyban, ezt viselte az esküvőjén is. Akkor még nem volt köztudott, de Károllyal már válságban volt a házassága. Göncz később így emlékezett az ott történtekre:
„Levette a diadémot, mert nyomta hátul a fejét, én pedig megkérdeztem, megfoghatom-e. Igent mondott. Nagyon nehéz, feleltem, mire ő: ’Ha maga azt tudná.’ Ma már értem, hogy nem a fejék valódi súlyára gondolt…”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.